KezdőlapFormula 1Leclerc szerezte meg a francia pole-t

Leclerc szerezte meg a francia pole-t

-

A Francia Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában mindenki lágy keverékű Pirelliken kezdte meg a körözést.

Q1

A „nagyágyúk” első körei után Leclerc-Verstappen-Pérez sorrend alakult az élen, noha 9 perccel a leintés előtt Sainznak még nem volt mért ideje. 5 és fél perc volt hátra, mikor a spanyol is mért kört teljesített, és a harmadik helyre került ezzel az eredményjelzőn.

A leintés előtt Albon megforgott, ami végül majdnem a vesztét is okozta, ugyanis nem tudott továbbjutást érő köridőt produkálni. A szerencséje az lett, hogy az alapvetően továbbjutó Schumacher köridejét végül elvették, így ő nem jutott be a top 15-be, Albin pedig „megmenekült”.

Schumacheren kívül Latifi, Zhou, Stroll és hazai pályán vezető Gasly esett ki.

Q2

A folytatásban hamar pályára hajtott mindenki, aki versenyben maradt. Hamar kialakult a Verstappen-Pérez-Leclerc sorrend az élen, akit Norris követett, illetve az a Magnussen a Haasszal, aki csak a mezőny végéről rajtolhat majd vasárnap, miután több elemet is kicseréltek az autójában a hétvége során.

Az élre azonban – első gyorskörével -, hamarosan Saint állt, és ott is maradt.

Nem jutott tovább Ricciardo, Ocon, Bottas, Vettel és Albon.

Q3

Az első gyorskörök után Leclerc állt az élre, őt a két Red Bull követte Verstappen-Pérez sorrendben. Ámbár a francia előnye mindössze 0,008 volt holland riválisa előtt.

Már a leintés után befejezve újabb gyorskörét Leclerc tovább javított az élen, a Red Bullok nem tudtak elé kerülni.  Így aztán a monacói szerezte meg a pole-t, őt Verstappen és Pérez követi. Hamilton és Norris folytatja a sort.

Az időmérő végeredménye – figyelembe véve Magnussen és Sainz rajtbüntetését:

# Versenyző Csapat Köridő Diff.
1 Charles Leclerc Ferrari 1:30.872
2 Max Verstappen Red Bull 1:31.176 0.304
3 Sergio Perez Red Bull 1:31.335 0.463
4 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.765 0.893
5 Lando Norris McLaren 1:32.032 1.160
6 George Russell Mercedes 1:32.131 1.259
7 Fernando Alonso Alpine 1:32.552 1.680
8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:32.780 1.908
9 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.922 2.050
10 Esteban Ocon Alpine 1:33.048 2.176
11 Valtteri Bottas Alfa Romeo Racing 1:33.052 2.180
12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.276 2.404
13 Alex Albon Williams 1:33.307 2.435
14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.439 2.567
15 Lance Stroll Alfa Romeo Racing 1:33.439 2.567
16 Zhou Guanyu Alfa Romeo Racing 1:33.674 2.802
17 Mick Schumacher Haas 1:33.701 2.829
18 Nicholas Latifi Williams 1:33.794 2.922
19 Carlos Sainz Ferrari
20 Kevin Magnussen Haas