back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc szerezte meg az ausztrál pole-t, többen autót törtek

Leclerc szerezte meg az ausztrál pole-t, többen autót törtek

-

Még csak fél 10 múlt itthon, és máris túl vagyunk az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. Noha jó félórával hosszabbra nyúlt, mint azt vártuk.

A kvalifikációnak egy Norris-féle FP3 siker és kettős Aston Martin törés után vágott neki a mezőny.

Q1

A Q1 kezdetén a két Aston Martin javításán még dolgozott a csapat.

Alig 6 percet kellett csak várni az első kicsúszásig, amit Latifi és a Williams szállított.

3 perccel a vége előtt elkészült Stroll autója és pályára is hajtott. Nem sokkal később azonban nekiütközött honfitársa, Latifi Williamsének. Piros zászlóval megszakították az időmérő edzést.

Kb negyedóra elteltével folytatódott a Q1, melyből 2 perc volt hátra. Elkészült időközben Vettel autója is, így egy felvezetőkör után még volt lehetősége egy gyorskörre is.

Mivel mindenki egyszerre indult el, hogy még mehessen egy mért kört, nagy lett a forgalom a pályán és komoly helyezkedés zajlott.

Stroll és Latifi kiesése egyértelmű volt a balesetük után, azonban Vettel köre is csak a 18. helyre volt elég. Rajtuk kívül Magnussen és Albon sem jutott tovább. Utóbbi ráadásul a leintés után nem tudott visszamenni a boxba, a csapat műszaki okokból leállíttatta vele az autót a pálya szélén.

Q2

Russell volt ezúttal, aki megcsípte a füvet, elhagyta a pályát, majd a szervízúton a megfelelő irányba fordult.

Nyolc percnél a Red Bullok álltak az élen majd Alonso tűnt fel a harmadik helyen.

A Nap egyre alacsonyabban járt, miközben Leclerc a második, Sainz pedig a negyedik helyre jött fel.

Végül Pérez jutott tovább az első helyen, a két Ferrari előtt. Közben Gasly, Bottas, Tsunoda, Zhou és Schumacher alkotta a kiesők táborát.

A Q2 végén a legtöbb versenyző arra kérte csapatát, hogy minél sötétebb sisakrostélyt/fóliát adjanak neki, mert a lemenőben lévő Nap már nagyon vakított.

Q3

Első próbálkozásra a két Red Bull állt az élre, majd Ricciardo befutott a harmadik helyre, Ocon és Hamilton elé.

Leclerc, Pérez, Verstappen volt az élen a sorrend, mikor alig 7 perccel a leintés előtt Alonso tette falba az Alpine-t, miután meghibásodott az autóban a váltó. Piros zászlóval ismét megszakították az időmérőt.

Az utolsó két percben az utolsó próbálkozások következtek. Verstappen állt az élre előbb, de végül Leclerc rá tudott tromfolni és megszerezte a pole pozíciót a holnapi versenyre. A második helyen zárt így Verstappen, Pérez és Norris előtt, akit a két Mercedes követ Hamilton-Russell sorrendben.

Az időmérő végeredménye:

Q3 Versenyző Csapat Köridő Diff.
1 Charles Leclerc Ferrari 1:17.868
2 Max Verstappen Red Bull 1:18.154 0.286
3 Sergio Perez Red Bull 1:18.240 0.372
4 Lando Norris McLaren 1:18.703 0.835
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.825 0.957
6 George Russell Mercedes 1:18.933 1.065
7 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.032 1.164
8 Esteban Ocon Alpine 1:19.061 1.193
9 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:19.408 1.540
10 Fernando Alonso Alpine
Q2
11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.226 1.358
12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:19.410 1.542
13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.424 1.556
14 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.155 2.287
15 Mick Schumacher Haas 1:20.465 2.597
Q1
16 Alex Albon Williams 1:20.135 2.267
17 Kevin Magnussen Haas 1:20.254 2.386
18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:21.149 3.281
19 Nicholas Latifi Williams 1:21.372 3.504
20 Lance Stroll Aston Martin