KezdőlapFormula 1Leclerc: Túl kapzsi voltam, többet nem fog előfordulni

Leclerc: Túl kapzsi voltam, többet nem fog előfordulni

-

Charles Leclerc szerint túl sokat akart, ezért is hibázott.

A monacói versenyző a rajtnál pozíciókat bukott, de visszaszerezte a harmadik helyet Lando Norristól. Majd Sergio Pérezt kergette a verseny során több-kevesebb sikerrel. A futam utolsó harmadában megindította az élen a boxkiállásokat, így miután ismét áthámozta magát a McLaren brit versenyzőjén, a mexikói nyomába eredt.

Viszont a túl nagy igyekezet hibára késztette, így megforgás és egy kisebb falérintés lett a történet vége. Miután kicserélték az orrkúpot az autóján a 9. helyről a 6. pozícióba ért fel.

A Ferrari versenyzője bocsánatot kért csapatától, majd a The Race és a Sky Sports előtt a következőket nyilatkozta:

„A megforgásnak nem kellett volna ma megtörténnie. A harmadik pozíció volt a legtöbb amit elérhettem, nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy feljebb lépjek. Túl kapzsi voltam, így megfizettem az árát. Hét potenciális egységet buktam el így. Szóval kár azért a hét pontért, a bajnokság végén még értékes lehet. Ennek nem szabad újra megtörténnie.”

Ausztráliában úgy tűnt, hogy a meccslabda a vörösöknél van, Imolában viszont a Red Bull volt nyeregben. Leclerc szerint az erőviszony végig így fog pattogni a szezon során.

„Nagyon-nagyon szoros a dolog, véleményem szerint ez ki fog tartani az év végéig. Ezért is számít minden apró hiba. Ez most egy nagy hiba volt, viszont a következmény még súlyosabb lehetett volna. Ma csak hét pont ment el, de a következő alkalommal többet is bukhatunk. Erre figyelnem kell.”

ForrásThe Race