back to top
KezdőlapFormula 1Kit ültethet Hamilton helyére a Mercedes?

Kit ültethet Hamilton helyére a Mercedes?

-

A bombasztikus bejelentés, miszerint Lewis Hamilton 2025-re a Mercedestől a Ferrarihoz szerződik, hosszú időre felpezsdítette a Forma-1 közegét, egy halom izgalmas kérdést dobva a sport állóvizébe az előttünk álló egy éve. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy ki kapja meg élete nagy lehetőségét a hétszeres világbajnok megüresedett autójában. Áttekintettük a legvalószínűbb jelöltek esélyeit.

2016 végén, amikor a frissen világbajnokká lett Nico Rosberg váratlanul bejelentette azonnali visszavonulását, a Mercedes egyszer már került abba a kellemetlen helyzetbe, hogy nem ő irányította saját pilótaügyeinek az alakulását. Akkor mindössze néhány hét alatt kellett helyettest találniuk, de a mercedeses kapcsolatokkal rendelkező Valtteri Bottas áthozása a Williamstől viszonylag sima folyamatnak tűnt. Most ennél több ideje van a csapatnak arra, hogy csapattársat találjon 2025-re George Russell mellé, de a feladat is nehezebb: az F1 valaha volt legsikeresebb pilótájának, a Mercedest csúcsra vezető Hamiltonnak a helyét kell betölteni, ráadásul ezúttal nincs is egyértelmű jelölt.

Hamilton valóban több évre a Ferrarihoz szerződött

Hogy ki az, aki egyáltalán szóba jöhet, azt azért szinte lehetetlen felmérni, mert éppen Hamilton rá a példa – akiről eddig úgy tartotta a világ, 2025 végéig köti őt legutóbbi szerződése a Mercedeshez –, hogy az övéhez hasonló kilépési záradékok bárki kontraktusában lehetnek.

Van azonban néhány név, akik a dolgok jelenlegi állása szerint a legreálisabb, legkézenfekvőbb jelölteknek látszanak.

Mick Schumacher

Bár logikus lépésnek tűnhet, valójában a jelenkori F1-ben felettébb ritka, hogy egy csapat a saját harmadik számú pilótáját léptesse elő állandó jelleggel az egyik megüresedett autójába. Noha kétségtelenül népszerű választás lenne Schumacher, aki apja korábbi csapatában versenyezhetne, ám azzal, hogy már két F1 nélküli év lesz a háta mögött, ráadásul a Haasnál töltött két szezonja alatt sem sikerült túl vonzó renomét felépítenie, aligha lenne ő a legmegbízhatóbb választás a Mercedes számára.

Fernando Alonso

Az, hogy Fernando Alonso a Mercedeshez igazolhat, szinte ugyanúgy már egy évtizede félkomolysággal keringő találgatás az F1-es paddockban és közösségi médiában, mint az, hogy Hamilton egy napon majd ferraris lesz. Nos, utóbbi valóra fog válni, és hasonló kaliberű húzás lenne, ha a Mercedes erre válaszul megszerezné magának az akkor már 43 éves kétszeres világbajnokot. Persze kérdés, hogy Toto Wolffnak mennyire van szüksége egy olyan pilótára, aki a két évtizedes F1-es ténykedése során nem éppen a csapategység építéséről vált híressé – s talán nem is véletlen, hogy eddig nem jött létre az együttműködésük. Ami viszont Alonsót illeti, meglepő lenne, ha nem távozhatna az Aston Martintól az idei év végén, és nagyon-nagyon jónak kellene lennie az idei autójának, hogy visszautasítson egy Mercedestől érkező esetleges ajánlatot – annyira jó pedig aligha lesz az AMR24.

Alonso és Russell bemutatja, a versenyzők tényleg bármiben képesek összecsapni

Carlos Sainz

Hamilton Sainz helyére érkezik a Ferrarihoz, így a spanyolnak biztosan új csapat után kell néznie. Az Audi-szálakról már jó ideje hallani Sainz kapcsán, de az más kérdés, hogy már 2025-re, egy évvel a német gyártó Sauberen belüli hatalomátvétele előtt is beülne, beülhetne-e az egyik hinwili autóba. Nem kizárható egy közvetlen pilótacsere sem a Mercedes és a Ferrari között, amivel a brackley-i alakulat egy megbízható, ereje teljében lévő pilótát kapna, és Sainz is kevesebb rizikót vállalna, mint egy teljesen új gyártóval – még ha az audis kapuk a német riválishoz való átpártolással talán végleg be is zárulnának előtte.

Alexander Albon

Jelenleg a legnagyobb elismertségnek örvendő olyan pilótának, aki nem képességeihez méltó csapatban tengeti az életét, Alexander Albon számít. A thai versenyző a Williamsszel véghezvitt pontszerzései révén feledtette azt a másfél évet, amikor szinte újoncként kellett helyt állnia Max Verstappen mellett, és több nagyobb csapattal is szóba hozták a nevét az elmúlt évben. A legvalószínűbb kérőnek mindezidáig a Ferrari tűnt, ám az olaszoknál Hamilton révén most egy ideig nem lesz üresedés. Vajon felkeltheti a Mercedes érdeklődését is? Kapcsolati szinten talán a legkönnyebb opció lenne, hiszen Albon barátja és generációtársa, Russell mellé csatlakozna, minderről pedig Wolffnak korábbi kollégájával, James Vowlesszal kellene megegyeznie.

Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

Esteban Ocon

Ocon karrierjét 2015 óta a Mercedes egyengette, öt éven át tagja volt az akadémiának, az ő közbenjárásukra ejthette meg F1-es debütálását a Manornál, majd került a Force Indiához, 2019-et pedig teljes egészében a Mercedes tartalékpilótájaként töltötte. Mivel azonban versenyzői ülést nem tudtak neki adni, elengedték az akadémiából, hogy a Renault-hoz csatlakozhasson. Az azóta futamgyőztessé lett franciát viszont azóta is Wolff menedzseli, így ha vissza szeretné vinni őt a Mercedeshez, a lehető legjobb tárgyalási pozícióban van ehhez.

Daniel Ricciardo

Az ausztrál a régi motivációját visszanyerve várja, hogy a Red Bull kiscsapatából másodszor is felléptessék a nagyba, s hosszú kitérő után újra olyan autója legyen, amellyel rendszeresen harcba szállhat a győzelmekért. De lehet, hogy nem a pilótaügyeit mindig kifürkészhetetlenül kezelő Red Bull az egyetlen esélye erre? Ha a kereslet és a kínálat egymásra találna a Mercedes és Ricciardo vonatkozásában, az alighanem a legizgalmasabb forgatókönyv lenne a listánkon szereplő nevek közül. Mire menne az egyenlőséggel, átlátható kommunikációval, csúcsra járatott profizmussal operáló csapattal az a versenyző, aki a közmegegyezés szerint többre hivatott az F1-ben annál a nyolc futamgyőzelemnél, amit eddig elért?

Valtteri Bottas

Bár fantáziátlan és kényszerű lépésnek tűnne a Mercedestől, ha három év után a korábbi pilótájához nyúlna vissza, ám Bottas öt szezonon át biztos kezű tagja volt a sikercsapatnak, tíz győzelmével pedig még mindig ő a márka harmadik legsikeresebb pilótája az F1-ben. Mivel nem valószínű, hogy az Audi-érában is számítanak még rá Hinwilben, 35 évesen ennél jobb opció aligha kínálkozna a karrierjében. Mellette szól, hogy a Mercedes működését már jól ismerné, noha talán éppen emiatt nem vágyna újból a „szárnysegéd” szerepére, miközben fokozatosan új életstílust, életfelfogást tesz magáévá Ausztráliában, s láthatóan jól érzi magát jelenlegi világában.

Bottas kifogyott a piából, ezért fürdőgatyában elbiciklizik McLarenbe

Andrea Kimi Antonelli

A név, amely már megelőzte tulajdonosát az F1-be való betöréssel, pedig Andrea Kimi Antonelli is óriásléptekkel halad – az új Verstappent, de legalábbis az új Leclerc-t vagy Norrist megtestesítve sokak számára. A 17 éves olasz srác eddig mindenhol nyert, ahol teljes szezont futott, és bár még csak idén debütál a Premával az F2-ben, ezt máris a szezon egyik fő esélyeseként teszi. Ja, és mindemellett 2019 óta a Mercedes szárnyai alatt nevelkedik.

A Mercedes mindössze öt pilóta felhasználásával jutott el újkori F1-es ténykedésének 15. szezonjáig, és eddig is inkább a Ferrari-féle óvatosság, semmint a McLaren-féle kockázatvállalás volt jellemző a toborzási szemléletére: még saját nevelésű pilótáját, Russellt is sokak szerint a kelleténél tovább, három évig parkoltatta a Williamsnél, mielőtt előléptette volna. A csapattól eddig nem látott merészség kellene ahhoz, hogy egy esetlegesen F2-es bajnok Antonellit 18 évesen beültessen az F1-es autójába, de ennek a realitását legjobban a Mercedesnél fogják látni az évközi adatokból. Ha 2025-ben még nem is történik meg a nagy berobbanás, akkor Hamilton utódját követően alighanem az új Kimi lesz a Mercedes következő nagy szerzeménye.

Megérkezett az F1 kapujába Kimi, a Mercedes csodagyereke

Frederik Vesti

Ha már mindenképp újonc pilóta, ne feledjük, hogy rendelkezik a Mercedes egy Antonellinél rutinosabbal is, a dán Frederik Vestivel. Bár a 22 éves pilóta tavaly másodikként zárta az F2-es szezont, mégsem rengette meg a világot, de még az F1-es paddockot sem eddigi előmenetelével, így nem is merült fel a reális esélye az idei debütálásának. A dán ráadásul idén már nem lesz ott a mezőnyben, csak az ELMS-ben talált magának ülést, a kontinentális endurance-versenyzés pedig a legkevésbé sem az a terep, ahonnan a királykategória radarjára lehet kerülni. Ne zárjuk ki őt, hiszen a Mercedes juniorprogramjának legelőrébb járó, a formaautós ranglétrán temérdek győzelmet felhalmozó pilótájáról van szó, de jelenleg nehéz látni azt a forgatókönyvet, amelyben Vesti lenne a csapat legjobb opciója a 2025-ös ülés betöltésére.

Mick Schumacher mercedeses riválisának csak egy kevésbé ismert bajnokságban jutott hely