Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat, második Sebastian Vettel lett, míg a harmadik helyet Valtteri Bottas szerezte meg.

Viszonylag simán rajtolt el a mezőny, a két Mercedes maradt az élen, mögöttük Verstappen és Vettel következett. A hátul rajtoló Charles Leclerc egy pozíciót nyert a rajtnál, így már a 14. helyen próbálta levadászni az előtte lévőket.

- Hirdetés -

A futam első felében az esőre való várakozás és a monacói versenyző szolgáltatta a showt. Leclerc először Lando Norrist előzte meg, majd Romain Grosjean mögül próbált kiszabadulni. Mikor a francián átrágta magát, Nico Hülkenberg következett, ám a német pilóta már nagy falantnak bizonyult. Leclerc sokat akart, erőltette aminek kisebb ütközés lett a vége. A monacói versenyző defektet kapott, majd a széthullott abroncsának darabjai végig szórták a pályát törmelékkel minek következtében a versenyigazgatóság beküldte a Safety Cart.

Az élen haladó négyes azonnal a bokszba is hajtott, a Mercedes egyszerre két kerékcserét akart lebonyolítani, ezért Bottas egy kicsit feltartotta Vettelt és Verstappent, hogy minél kevesebbet kelljen vesztegelnie, míg csapata Hamilton autóján lecseréli a Pirelliket. A cserék végeztével a holland megelőzte a finnt még a bokszban, sőt össze is értek, mindkét autóból lerepült egy kis darab, ám ez nem akadályozta őket a továbbiakban. Verstappen ezután még nem lélegezhetett fel, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést, “nem biztonságos kiengedés miatt”, ezért végül csak a negyedik lett. Bottas az eset után ismét kiállt a bokszba, kemény oldalfalú abroncsokért, és átvette a virtuális negyedik helyet.

15. körben újraindították a futamot, az élen a sorrend változatlan maradt. Nem sokkal később Giovinazzi okozott egy “kisebb dugót”, mikor Kubicával összeértek, végül ezért az olaszt 10 másodperces büntetéssel ajándékozta meg versenyigazgatóság. Leclerc a sérült Ferrarival ismét kereket cserélt, ezúttal a leglágyabb abroncsokat kapta meg, ám pár kör múlva inkább visszahajtott a bokszba és kiállt a versenyből.

Ezután állóháború állt be, Hamilton folyton panaszkodott a gyorsan kopó közepes keverékekre, mögötte Verstappen szinte tapadt a britre, míg Vettel és Bottas kisebb lemaradásból követte őket. A verseny közepén Kimi Räikkönen és Lance Stroll ért össze, amiért a kanadia 5 másodperces büntetést kapott. Pierre Gasly érkezett még kerékcserére a futam utolsó felében, a francia versenyző ráment a leggyorsabb körért járó pontra, amit sikerült is megszereznie.

Hiába az elkopott gumi, Lewis Hamilton végül megnyerte a futamot, mögötte Verstappen ment át a célvonalon, ám 5 másodperces büntetése miatt, csak a negyedik lett, Vettel így megörökölte a második helyet, míg Bottasnak a harmadik pozícióval kellett megelégednie.

1. Lewis Hamilton
2. Sebastian Vettel +02.602
3. Valtteri Bottas +03.162
4. Max Verstappen +05.537
5. Pierre Gasly +09.946
6. Carlos Sainz +53.454
7. Danyiil Kvjat +54.574
8. Alexander Albon +55.200
9. Romain Grosjean +1:00.894
10. Daniel Ricciardo +1:01.034
11. Lando Norris +1:06.601
12. Kevin Magnussen +1 kör
13. Sergio Pérez +1 kör
14. Nico Hülkenberg +1 kör
15. George Russell +1 kör
16. Lance Stroll +1 kör
17. Kimi Räikkönen +1 kör
18. Robert Kubica +1 kör
19. Antonio Giovinazzi +2 kör
20. Charles Leclerc kiesett
- Hirdetés -