KezdőlapFormula 1Madrid az F1-ben is le akarja nyomni Barcelonát

Madrid az F1-ben is le akarja nyomni Barcelonát

-

Madrid hivatalosan is bejelentkezett a sportág vezetésénél Forma-1-es futam rendezésére. Helyszín egyelőre nincs, de állítják, komolyak a szándékaik.

Mióta igen nehéz helyzetbe került anyagilag, és a világ sokak szerint legjobb labdarúgója, Lionel Messi is elhagyta őket, az FC Barcelona csak bottal üti az idén spanyol bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid nyomát. És ha mindez nem lenne elég, a spanyol kosárliga döntőjében is kikaptak a fővárosiaktól, ami újabb csapás volt a klubnak és a városnak. 

Hogy hosszú távon hogyan alakul a két gigász párharca, azt még korai megmondani (amennyiben a Barcelona nem áll talpra anyagilag, további nehéz évek várhatnak rá a futball terén), az viszont már kijelenthető, hogy a katalán főváros a Forma-1-es verseny rendezésében is riválisára akad.

Madrid (egészen pontosan a madridi regionális kormány) ugyanis bejelentkezett Forma-1-es futam rendezésére azzal, hogy hivatalos levélben fejezte ki ebbéli szándékait Stefano Domenicalinak, az F1 elnök-vezérigazgatójának. Az El Confidencial birtokába jutott levélben kijelentik, hogy „a Forma-1-ben akarunk szerepelni, mert ez remek lehetőség a régiónak”, miközben a spanyol lap arról ír, hogy bár a projekt még nagyon kezdeti fázisban tart, a szándék komoly, és már elkezdtek azon dolgozni, hogy tető alá hozzák a szükséges garanciákat.

A június 20-án, hétfőn elküldött levélben a regionális kormány hangsúlyozza, hogy a régióban „kiemelkedő gazdasági és szociális fejlődés tapasztalható mind spanyolországi, mind európai kontextusban”, miközben egyre több az odalátogató turista, illetve az ottani sportesemények is egyre nagyobb értékkel és presztízzsel bírnak. „Szeretném megerősíteni a hajlandóságunkat a megfelelő megállapodások aláírására a verseny népszerűsítésének érdekében” – fogalmazott Enrique López tanácsos.

Hogy milyen helyszínen rendeznék a futamot, az egyelőre nem világos. A spanyol lap szerint az nem valószínű, hogy madridi utcai versenyben gondolkodnának, az F1-es nagydíjhoz szükséges infrastruktúra azonban nincs meg. Opció lehet a Madrid belvárosától mindössze 40 km-re fekvő Jarama versenypálya modernizálása is, de egyéb lehetőségek is felmerülhetnek.

Michelisz Norbert, Hyundai, ETCR
Jaramában jelenleg csak kisebb presztízsű sorozatok fordulnak meg, a pálya besorolása jelen állapotában pedig nem is tenné lehetővé az F1-es nagydíj rendezését Fotó: FIA ETCR

Egyelőre viszont még az a legfontosabb, hogy meggyőzzék az F1 vezetését. „Kiterjedt és hatékony közösségi közlekedési hálózattal, kellemes időjárással, rengeteg turistával, illetve gasztronómiai, kulturális és természeti látványosságokkal bírunk” – emelte ki a tanácsos, hozzátéve, hogy a szállodai infrastruktúrájuk is első osztályú, a madridi emberek pedig nyitottak és vendégszeretők.

Amennyiben az F1 nyitottságot is mutat egy madridi verseny iránt, az nem tűnik valószínűnek, hogy két futam legyen Spanyolországban, és mivel Barcelonának 2026-ig szerződése van, 2027 előtt aligha költözik máshová a Spanyol Nagydíj.