back to top
KezdőlapFormula 1Massát nem kérték fel nagykövetnek, így nem is megy a brazil versenyre

Massát nem kérték fel nagykövetnek, így nem is megy a brazil versenyre

-

Nem valószínű, hogy Felipe Massa ellátogat a hétvégén megrendezésre kerülő Sao Pauló-i Nagydíjra.

A brazil ex-pilóta 15 év után döntött úgy, hogy követeli magának a 2008-as világbajnoki címet. Az adott évben egy ponttal maradt le a 42 éves versenyző Lewis Hamiltontól, ám a „crashgate-re” alapozva töröltetné a hírhedt első Szingapúri Nagydíjat.

Massa ügyvédekkel felvértezve várja a sportág reakcióját. Legújabb ultimátuma november 15-én jár le, így ha addig sem veszik fel vele a kapcsolatot, a bíróság elé viszi az ügyet.

Mivel az ügy még mindig nyitott a felek között, a brazil nem utazott el Monzában és Suzukába, ám hazai nagydíjára sem valószínű, hogy kilátogat.

„Az F1 megkért, hogy ne menjek el Monzába. A Japán Nagydíjra úgy volt, hogy elmegyek és nagykövetként jelen leszek, de végül lemondtam. Brazíliával kapcsolatban nem beszéltünk semmit, a Monza előtti tárgyalásáig semmilyen kapcsolatom nem volt velük” – nyilatkozta Massa a Motorsport.com-nak.

Ugyanakkor a brazil magánszemélyként nem akar menni, csak sportnagykövetként szeretne már részt venni a hétvégéken.

„Nem fogom ezt tenni, én csak nagykövetként mennék a versenyekre. 100%-ig tiszteletben fogom tartani a jelenlegi jogi helyzetet, olyannyira, hogy nem fogok elmenni amiatt, ami történik. Nem volt hívás és nem volt beszélgetés a nagyköveti munkámról, ezért nem hiszem, hogy részt kell vennem a versenyen.”