back to top
KezdőlapFormula 1Matt Bishop irányítja majd az Aston Martin kommunikációját

Matt Bishop irányítja majd az Aston Martin kommunikációját

-

Aki már régebb óta követi a Forma-1-et, annak bizonyára ismerősen cseng Matt Bishop neve. Az angol újságíró, novellaíró volt korábban az F1 Racing magazin főszerkesztője, írt az Autosport magazinba is, illetve 10 évig a McLaren kommunikációs vezetője volt.

Az 58 éves Bishop közismerten meleg, emellett kiváló a szakmájában. Jelenleg a W Series vezetőségének tagja és valamint a Racing Pride egyik nagykövete. Jövőre pedig visszatér a Forma-1-be, és a Racing Pointból Aston Martinná alakuló csapat kommunkációjáért lesz felelős.

A W Series-ben felhagy a közvetlen tevékenységével, de nem kerül távol tőlük, hiszen a lányok bajnoksága F1-es betétfutam lesz.

„Matt motorsport kommunikációban elért eredménye gazdag és változatos, tudása és szakértelme a Forma-1 történelmét tekintve páratlan, ez pedig ideális személlyé teszi őt arra, hogy irányítsa a kommunikációját a világ egyik legnagyobb presztízzsel bíró autómárkája, az Aston Martin mögött, ahogy az visszatér a világ elsőszámú versenysorozatába, a Forma-1-be” – áll a Racing Point közleményében.

„Matt segít majd, hogy az Aston Martin Formula 1 Team elköteleződjön a diverzitás támogatása és az elfogadás mellett, mind külsőleg, mind belsőleg, a Forma-1 kiváló #WeRaceAsOne kezdeményezésének keretében. Ő az ideális személy erre, a Racing Pride alapító nagyköveteként, mely egy a Stonewallal együttműködve létrejött mozgalom, amit 2019-ben indítottak, hogy megismertessék az LGBTQ+ közösséget a motorsport iparágban is.”

„Matt tapasztalata és tudása megerősíti majd a meglévő média csapatunkat és ez felbecsülhetetlen értéknek bizonyul, mikor egy izgalmas új éra hajnala felé navigálunk” – mondta Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke. „Ez annak a szándékunknak a jele, hogy szeretnénk az Aston Martint versenyképes erővé alakítani a sportban – a pályán és a pályán kívül is. Matt óriási értéket és lelkesedést ad majd ehhez a projekthez, és várjuk már, hogy üdvözölhessük őt a csapatban.”

„A BWT Racing Point F1 Team már most is rendkívül jó, és örömmel tölt el, hogy csatlakozhatok ezekhez a nagyszerő férfiakhoz és nőköz, akik ezt elérték, és akik közül jó néhányat már ismerek” – mondta Bishop. „De az Aston Martin Formula 1 Teamben rejlő lehetőségek határtalanok. Együtt lehetőségünk van létrehozni valami nagyon különlegeset és valóban sikereset.”

„Különösen hálás vagyok Lawrence Strollnak (az Aston Martin elnöke), akivel már többször találkoztam, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapat tagja lehetek, mely fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy a bennünk rejlő hit elnyerje jutalmát. Nagyon várom már azt is, hogy együtt dolgozhassak Lawrence fiával, Lance-szel, aki már háromszor állt dobgón a Forma-1-ben, annak ellenére, hogy még mindig csak 22 éves; valamint hatalmas tapasztalattal rendelkező csapattársával, a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettellel.”