KezdőlapFormula 1Max Verstappen már a téli szünetben beoltatta magát Európában

Max Verstappen már a téli szünetben beoltatta magát Európában

-

Max Verstappen elárulta, hogy már a téli szünetben felvette a koronavírus elleni vakcinát.

Az F1 ugyan nemet mondott a kollektív oltás lehetőségére, ám a sportág néhány szereplője attól függetlenül élt Bahrein ajánlatával és a szigetországban beoltatta magát. Az olasz sajtó szerint elsőként a Ferrari tette meg a lépéseket, majd következett pilótájuk Carlos Sainz és a Red Bull színeiben versenyző Sergio Pérez.

Franz Tost tegnap elárulta, hogy az AlphaTauri utazó csapata már kedden megkapta a vakcinát, nemrég a pedig a holland pilóta mondta el azt, hogy már rég be van oltva.

,,Nem itt Bahreinben kaptam meg, hanem Európában. Mindenesetre ez segít, hiszen rengeteget utazunk, és természetesen azoknak az embereknek is jobb így, akikkel találkozunk. Így rendben van minden ezen a területen is.” – nyilatkozta Verstappen a holland Motorsport.com-nak.