hétfő, január 17, 2022
KezdőlapFormula 1Mazepin: Itt mindenki önző, Schumacher pedig kivételes helyzetben van

Mazepin: Itt mindenki önző, Schumacher pedig kivételes helyzetben van

-

Nikita Mazepin szerint a Forma-1 világában “mindenki magának való”.

Az orosz újoncot az utóbbi időben sokat kritizálták a pályán és azon kívül tanúsított viselkedése miatt. Többek között azzal vádolták, hogy megszegte a versenyzők közötti “gentleman’s (úriemberek közti) megállapodását”.

Legutóbbi botlása az volt, hogy a kvalifikáción megelőzte Antonio Giovinazzit – e manőver után az Alfa Romeo pilótája illette kemény kritikával a 22 éves Mazepint: tiszteletlenséggel vádolta.

“Az elmúlt két hétvégén meglepett ez a fajta viselkedés” – mondta Mazepin a Match TV-nek.

“Mindegyikünknek van egy csapata, akik megadják az utasításokat, amelyeket követnünk kell. Mindkét alkalommal követtem az utasításokat, de vannak ki nem mondott szabályok is.”

“Igen, még tanuló fázisban vagyok. De így is két másodperccel a leintés előtt léptem át a vonalat. Ha mögötte maradtam volna, nem lett volna időm újabb körre.”

“Kellemetlen, hogy ez történt, de itt mindenki magáért felel” – tette hozzá.

F1-es pályafutásának zűrös kezdete után Mazepin elismeri, hogy a vasárnapi imolai futam pszichésen kimerítő volt.

“És mindenki téged figyel. A legkisebb hiba is komoly következményekkel jár. A Forma-1 nagyon nehéz sport, de amikor lecsukod a sisakrostélyt, már nincs időd másra gondolni” – mondta.

Mazepin végül azon kesergett, hogy csapattársával, Mick Schumacherrel ellentétben ő nem tud megfelelő F1-es csapatszimulátorban készülni a következő, portimaói futamra.

“Nincs szimulátora a csapatunknak, így kénytelenek vagyunk olyan szimulátorokat használni, amelyek a legtöbb profi versenyzőnek otthon vannak” – árulta el.

Arra a kérdésre, hogy Schumacher használhatja-e a Ferrari szimulátorát, Mazepin hozzátette: “Valószínűleg igen, de mivel nem vagyok tagja annak a junior csapatnak, nekem nincs ilyen kiváltságom.”

“Portimaóra itt Moszkvában fogok készülni.”

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek