KezdőlapFormula 1Mazepin lemond az F1-ről, ha az az oroszok elítélésével jár

Mazepin lemond az F1-ről, ha az az oroszok elítélésével jár

-

Nikita Mazepin ragaszkodik ahhoz, hogy nem tér vissza a Forma-1-be, amennyiben ez Oroszország elítélésével jár.

Az ukrajnai konfliktus körül újabb vita bontakozott ki Oroszországban, ahol a sportolók, köztük Konstantyin Zhiltsov, Dakar-rallye pilóta, vagy kénytelenek visszavonni orosz állampolgárságukat, vagy felhagyni profi karrierjükkel.

Az év elején Nikita Mazepint és apja cégét, az Uralkalit kitették a Haas csapatból. A 23 éves versenyző azonban azt mondta a Ria Novostinak, hogy ha megtartotta volna F1-es ülését, az FIA arra kötelezte volna, hogy írjon alá egy Oroszországot megbélyegző dokumentumot:

„Egyike voltam az elsőknek, akik megkapták ezt a dokumentumot még márciusban. Ugyanakkor én nagyon azt szeretném, ha a sportolóknak lehetőségük lenne arra, hogy semlegesek maradhassanak.”

Khiltsov megoldása az volt, hogy lemondott orosz állampolgárságáról – ezt az utat választotta a Ferrari tartalékosa, Robert Shwartzman is, aki most izraeli állampolgárként versenyez. Mazepin ezért így folytatta:

„Senkit sem lehet ezért hibáztatni: Sportolók vagyunk, és mindenkinek megvan a saját döntési joga. Nem Zhiltsov az egyetlen – Shwartzman is így járt ell, de ez egyéni megfontolások kérdése. Hogy a sport kedvéért feladja-e a hazáját, azt eldöntheti mindenki maga. Ugyanakkor én ezt nem fogom megtenni.”

Az ismert orosz sakkbajnok Sergey Karjakin mindeközben eltiltást kapott a versenyzéstől, miután támogatta az ukrajnai inváziót, ezt a kérdést így látja Mazepin:

„Nem leptek meg Karjakin szavai. Jól ismerem Sergey-t, ismerem az álláspontját és tisztelem.”

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nemrég Monzában megerősítette, hogy olyan dokumentumokat kapott, amelyek szerint Mazepin beperelte az F1-es csapatát kifizetetlen pénzek miatt. Már a Tass hírügynökségnek beszélt erről Mazepin:

„Pert indítottunk, és ami fontos – a felszólítást elfogadták. Jelenleg az ellenérdekeltnek, a Haas-csapatnak 30 napja van arra, hogy válaszoljon a bíróság értesítésére. Hamarosan kiderül, hogy mikor és hol lesz Svájcban pontosan a tárgyalás.”