back to top
KezdőlapFormula 1Mazepin nyáron fejezi be majd a katonai kiképzését

Mazepin nyáron fejezi be majd a katonai kiképzését

-

Nikita Mazepin azt mondja, hogy elkötelezett, és végigcsinálja a kötelező katonai kiképzést Oroszországban.

Júniusban számoltunk be arról, hogy az orosz újonc és édesapja Dmitry , – akinek a cége a Haas névadó támogatója -, felháborodott azon, hogy a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a 22 éves Mazepin ne mentesüljön a katonai követelmények alól. Ennek a szolgálatnak része a moszkvai egyetemen való tanulás, amelynek logói Mazepin F1-es overalljának elején is szerepelnek. Mazepin a héten a Match TV-nek elárulta, hogy most személyesen adták át neki az elkészült alapdiplomáját:

„Ma az egyetemen voltam előadásokon, hiszen mesterképzésre készülök. Hogy kaptam-e külön jegyeket, mert Forma-1-es versenyző vagyok? Nem. Többször volt problémám a hiányzások és a rossz jegyek miatt. De igazán hiszem, hogy mivel a sport nem tart örökké, fontos a tanulás. 30 évesen, amikor egy Forma-1-es pilóta karrierje a csúcsra ér, az élet még csak akkor kezdődik. Ugyanakkor őszintén szólva, soha nem volt kérdés, hogy ne tanuljak.”

Ami a kötelező katonai szolgálatát illeti, Mazepin azt mondja, azt is folytatja:

„A dolgok nem állnak rosszul, hiszen a tanév most kezdődött újra. Nem a seregben vagyok, hanem a katonai tanszéken, ahol be kell fejeznem ezt az évet. Szóval várom a nyarat, mert edzőtáborunk lesz valahol Balashikában. Egy hónapig a laktanyában kell majd laknom.”