KezdőlapFormula 1McLaren: A Ferrari egyértelműen gyorsabb nálunk

McLaren: A Ferrari egyértelműen gyorsabb nálunk

-

Lando Norris szerint a Ferrari jelen pillanatban egyértelműen gyorsabb náluk. A brit szerint ez az Amerikai Nagydíjon tökéletesen látszódott és úgy véli, hogy emiatt az olasz istálló könnyen elveheti tőlük a konstruktőri harmadik helyet.

A wokingi istálló Monzában egy fenomenális kettős győzelmet aratott. Daniel Ricciardo nyert, Lando Norris lett a második és ekkor mindenki azt hitte, hogy kiütéses győzelmet arattak a Vörösök felett. Azonban a maranellóiak nem adták fel és frissítették az erőforrásukat, amit Charles Leclerc Szocsiban, Carlos Sainz pedig Törökországban kapott meg.

Austinban azonban a Ferrarik mindkét McLarent megverték az időmérő edzésen és a versenyen is más szintet képviselt a két csapat. Daniel Ricciardo ugyan el tudta kapni Sainzot, de a negyedik helyen célba érő Leclerc-től 24 (!) másodperccel volt lemaradva a leintés pillanatában. A Ferrari a jó eredményének köszönhetően pedig 3,5 pontra faragta a hátrányát a konstruktőri bajnokságban wokingi riválisával szemben.

„Szerinem elég nyilvánvaló volt az, hogy a Ferrraik gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta Norris, aki az Amerikai Nagydíjon a nyolcadik helyen ért célba Carlos Sainz mögött.

„Ez talán Sainz tempóján nem látszódott meg, mert szinte végig be volt ragadva Daniel (Ricciardo) mögé. Azonban, ha Sainz Ricciardo előtt lett volna, ugyanúgy elhúzott volna, mint azt Leclerc tette. Összességében az egész hétvége során le voltunk maradva tőlük.”

Norris azt is hozzátette, hogy a Ferrari az új motorkomponenseinek köszönheti a javulását, ami miatt nehéz lesz a dolguk a szezon hátralévő öt futamán.

„Nem tudom, hogy emiatt fejlődtek-e nagyot, ez csupán egy tipp” – folytatta a brit fiatal, aki a második legnépszerűbb pilóta lett a globális felmérést követően. „Egyértelműen ők (Ferrari) vannak előrébb jelen pillanatban. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben gyorsabbak, egyszerűen egy kiegyensúlyoztattabb és jobban kezelhető konstrukcióval rendelkeznek hozzánk képest.”

„Azonban ez semmin nem változtat, mert továbbra is nyomjuk majd neki és megpróbálunk előttük maradni. Nem szeretnénk azt, hogy a szezon utolsó versenyin kapjunk ki tőlük, szóval, mint azt már elmondtam, minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy az év végén mi legyünk előrébb a gyártók versenyében.”