KezdőlapFormula 1Még öt F1-es szezont lát maga előtt Vettel

Még öt F1-es szezont lát maga előtt Vettel

-

Pocsék idénykezdete ellenére a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel úgy érzi, még van öt éve is a száguldó cirkuszban.

A 33 éves pilóta a Ferrarit ott hagyva idén igazolt az Aston Martin istállóhoz, ahol azonban az első időmérőjén jócskán alulteljesítve csak a 18. helyet szerezte meg, majd a futamon is több hibát ellkövetve messze elmaradt a pontszerzéstől. Ráadásul a csapata számára az előszezoni teszt is rémesen sikerült, ám Vettel túl sok tapasztalattal rendelkezik már ahhoz, hogy pánikoljon.

„A lényeg, hogy a csapat hétről-hétre, hónapról-hónapra és évről-évre is egyre jobb. Ez egy hosszútávú projekt, amit én és az Aston Martin közösen fogunk végrehajtani. Elég fiatalnak érzem magam, ahhoz, hogy öt évig még képes legyek teljesíteni.” – fogalmazott a német.

Vettel csapattársa Lance Stroll a tizedik rajthelyet szerezte meg és a futamon is ugyanott ért célba, a német bajnok az új csapatát nagyban a sikercsapatához, a Red Bullhoz hasonlította.

„Ez a csapat sok tekintetben olyan, mint a Red Bull, amikor odaigazoltam 2009-re. Pozitív és érzelmi párhuzamokat is látok most.” – tette hozzá.