back to top
KezdőlapFormula 1Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

-

Nagy átszervezéseken eshetett át a Ferrari csapata. Az egyik komolyabb változás az olasz istálló berkein belül pedig Inaki Rueda gyárba „száműzése” volt – írja a Corriere della Sera.

A spanyol szakember az utóbbi években mindig jelen volt a versenyhétvégék folyamán a Ferrari pitwallján. Rueda a Vörösök főstratégája volt, és egy ideig jól is végezte a munkáját, azonban a tavalyi szezonban rengeteg stratégiai hiba volt a maranellói istállónál, amiért ő volt az első számú felelős.

Tavaly még Mattia Binotto volt a Ferrari csapatfőnöke, de a csalódást keltő szezont követően lemondott a pozíciójáról. A helyére Frédéric Vasseur érkezett az Alfa Romeótól és ugyan a francia szakvezető elmondta, hogy nem szeretne azonnal nagy változtatásokat eszközölni, az olasz sajtó forrásai szerint már zajlanak az események a színfalak mögött.

2023-tól Ravin Jain lesz a Ferrari stratégiáért felelős munkatársa, akinek a munkáját Rueda is fogja segíteni a Vörösök maranellói központjából. A indiai felmenőkkel rendelkező, mindössze 26 éves Jain számára az egy óriási lehetőség, ugyanis korábban szintén stratégiai mérnökként dolgozott a nagy múltú olasz csapatnál.

A legjobban Sainz autója delfinezet délelőtt, aggódhat a Ferrari?

Forrásgpblog.com