back to top
KezdőlapFormula 1Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest...

Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

-

Hiába volt a Mercedes felkészülve arra, hogy Lewis Hamilton akár új szerződésének első évét követően távozhat, mégis lecsúszott a legjobb versenyzőkről 2025-re, miközben a Ferrari még a Red Bull technikai igazgatóját is megszerezheti épülő szupercsapatához.

Hamilton sokak számára meglepetést okozott azzal, hogy mindössze néhány hónappal új szerződésének augusztusi aláírása után bejelentette, 2025-től átigazol a Ferrarihoz. Bár Toto Wolff elmondása szerint az egyéves kilépési záradékot mindkét fél érdekében fogalmazták bele a szerződésbe, a Mercedes mégis lemaradt a legjobb opciókról, hiába történt meg a bejelentés egy évvel a felek különválása előtt.

„Jól tudtuk, hogy miért így csináltuk – idézi Wolffot a szerződés kapcsán a Motorsport-Total. – Ő is nyitva akarta hagyni a lehetőségeit, és mi is. Több versenyző is elérhetővé válik 2024 végén, néhányan közülük csak nemrégiben hosszabbítottak. Ők lehetőségek lettek volna számunkra. Ha mindez hat héttel korábban történik, sokkal több kapu nyitott lenne számunkra. De ez van, érdekesen alakul a versenyzői körforgás. Gondolkodnunk kell azon, ki illik a legjobban George mellé, mi lenne számunka a legjobb kombináció. Van még jó néhány lehetőségünk.”

Wolff itt arra utalt, hogy még január elején is úgy festett a helyzet, Charles Leclerc a Ferraritól, Lando Norris pedig a McLarentől egyaránt elorozható lehetne 2024 végén, ám a két nagy becsben tartott fiatal versenyző a hónap közepén egyaránt hosszú távra elkötelezte magát aktuális csapatával. Ezt követte csak Hamilton szerződésének bejelentése, s a német lap szerint a Ferrari szándékosan kalkulálta úgy az időzítést, hogy Hamilton megszerzését csak azt követően tárja nyilvánosság elé, miután Leclerc-t már magához láncolta, így lehetőséget sem adva a Mercedesnek arra, hogy a brit pilótáért „cserébe” megpróbálja elcsábítani a monacóit.

A Ferrari elnöke addig nem szállt le Hamiltonról, amíg az igent nem mondott

Egy másik sejtés szerint Hamilton éveken át tartó puhatolózás után azért is mondott most télen viszonylag könnyen igent a Ferrari ajánlatára, mert már beavatták abba, hogy milyen erősítés érkezik a csapat technikai részlegére: egy ideje tartja magát a híresztelés, hogy a Red Bull egyik vezető műszaki szakembere közel van a megállapodáshoz. Valószínűleg nem Adrian Newey-ról van szó, hanem a technikai igazgatói feladatokat napi szinten ellátó Pierre Wache-ról, aki az elmúlt években sikereket halmozó modellek elsőszámú felelőse.A Red Bull belső válsága, Christian Horner lehetsége távozása pedig ideális táptalaj a riválisok számára ahhoz, hogy megkörnyékezzék a csapat kulcsembereit.