szombat, július 24, 2021
KezdőlapFormula 1Mi történhetett a két Ferrarival a Francia Nagydíjon?

Mi történhetett a két Ferrarival a Francia Nagydíjon?

-

A Monacóban és Bakuban nyújtott kiemelkedő teljesítményt követően a Ferrarinál joggal gondolhatták azt, hogy a 2020-as rövidzárlat után – ami miatt 40 éve nem látott mélyégbe kerültek a Vörösök – sikerült visszatalálniuk a helyes útra.

- Hirdetés -

Az olasz istálló versenyzője Charles Leclec ugyanis mindkét utcai helyszínen megnyerte az időmérő edzést és habár várható volt, hogy a Circuit de Paul Ricard-on nem lesz majd olyan versenyképes a Ferrari, mint az eddigi helyszíneken, senki nem gondolta, hogy ilyen hátul lesz a két vörös autó és pont nélkül távoznak majd Franciaországból.

- Hirdetés -

„A mai napom valaminek nagyon csúnyán félre kellett mennie, mert egyáltalán nem volt meg a tempónk a verseny során,” – magyarázta a tizenegyedik helyen célba érő Carlos Sainz Jr az 53 körös Francia Nagydíjat követően.

- Hirdetés -

„Vannak olyan helyszínek, ahol különböző problémák miatt – legyen az kopással, szemcsésedéssel vagy melegítéssel kapcsolatos – szenvedünk az első kerekekkel és emiatt limitálva van az autónk teljesítménye. A mai napon kétszer gyorsabban koptak el kerekeink a versenytársainkhoz képest.”

A Ferrari spanyol pilótája már az idény korábbi felében tapasztalt hasonlót, a Portugál és a Spanyol Nagydíjon például ezért teljesített rosszabbul az elvártakhoz képest.

„Egyszerűen nem tudtuk munkára bírni a gumikat,” – folytatta Sainz. „Mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk, hogy mi lehet a probléma forrása. Ezen mindenféleképpen javítanunk kell majd a szezon végeztéig. Ez egy olyan dolog, amit már Bahreinben éreztem, amikor először vezethettem az autót. Azonban most itt az idő, hogy leszegjük a fejünket és tovább dolgozzunk.”

A spanyol csapattársának Charles Leclercnek azonban még rosszabbul alakult a hétvégéje. A monacói – akinek az öccse Arthur megszerezte az első Formula-3-as győzelmét Le Castellet-ben– csak a tizenhatodik helyen ért célba, ami eddig az idei legrosszabb eredménye a Monacói Nagydíjat leszámítva, ahol el sem tudott rajtolni.

A katasztrofális versenyt követően Leclerc csupán csapattársa véleményét tudta csak visszhangozni.

„Mindössze öt-hat körig voltunk versenyképesek az etapjaink során,” – nyilatkozta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Ezt követően azonban hiába vigyáztam a gumijaimra, nagyon gyorsan elkoptak és emiatt vissza is esett a teljesítményem.

„Emiatt kijöttünk másodjára is, a verseny végén pedig egy harmadik kiállást is meg kellett ejtenünk, de ekkor már tisztában voltam vele, hogy a pontot ma már nem fogok szerezni. Ezt követően pedig már a folyamatos kék zászlózás is nehezítette a dolgomat.

„Ez egy nagyon rossz hétvége volt a számunkra és most az lesz a feladatunk, hogy megértsük, mi lehetett a probléma.”

- Hirdetés -
[the_ad id='166511']
Forráswtf1.com

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek