KezdőlapFormula 1Nagy port kavart Tsunoda esete, az AlphaTauri már közleményben védekezik

Nagy port kavart Tsunoda esete, az AlphaTauri már közleményben védekezik

-

A vasárnapi Holland Nagydíjon Yuki Tsunoda nem szokványos módon esett ki, e mögött pedig többen összeesküvést sejtettek.

Az interneten sokan támadták az eset után az AlphaTauri csapatát, illetve a Red Bull nemrég reflektorfénybe kerülő főstratégáját, Hannah Schmitzet is. Az utálkozás a jelek szerint odáig fajult, hogy a faenzai gárdának közleményben kellett reagálnia.

„Elképesztően elkeserítő ilyen nyelvezetű kommenteket olvasni a csapatunk, illetve a Red Bull főstratégája, Hannah Schmitz irányába. Ilyen utálkozó viselkedés nem tolerálható, illetve az azzal való fenyegetés, hogy vádat emelnek szabálysértés vádjával elfogadhatatlan, hamis és teljesen tiszteletlen velünk és Hannah-val szemben. Mindig függetlenül, szabályosan, illetve a lehető legmagasabb tisztelettel és sportszerűséggel versenyeztünk. Yukinak olyan problémája akadt, melyet a csapat képtelen volt rögtön detektálni, emiatt állt meg a pályán. Bármi mást feltételezni sértő és kategorikusan helytelen” – olvasható az AlphaTauri közleményében.