Büntetés miatt öt versenyzőt, köztük négy élpilótát is hátrasorolnak a brazíliai futam rajtrácsán motorelemcsere miatt. Ennek következtében egyedül a pole-t megszerző Lando Norris indul az időmérőn elért pozíciójából.

Túlzás nélkül állítható, hogy teljesen felborult az F1 brazíliai versenyének rajtrácsa az időmérőn kialakult sorrendhez képest. Ennek oka, hogy öt pilóta is rajtbüntetést kapott, és mivel ők eléggé eltérő pozícióban végeztek, ezért kijelenthető, hogy kizárólag a kvalifikációt megnyerő Lando Norris tarthatja meg helyét, a többiek máshonnan rajtolnak a magyar idő szerint szombat este elért eredményükhöz képest.

Közvetlenül a tavalyi világbajnok mögött George Russell végzett, akiről már pénteken kiderült, hogy megkapja a hatodik belső égésű motorját. Mivel hasonló okokból egyszer már büntették, ezért ezúttal nem tíz, hanem csak öt hellyel fogják hátrasorolni, vagyis a hetedik pozícióból kezdheti meg a nagydíjat. Ennek következtében a másik Mercedes lesz ott Norris mellett az első sorban Kimi Antonellivel.

A negyedik pozícióban Charles Leclerc zárt, ám ő is új V6-ost kapott, és mivel a monacói pilóta csak most lépte át a megengedett keretet, őt tíz rajthellyel büntetik. Ennek következtében Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Isack Hadjar és Oliver Bearman is két helyet lép előre a rajtrácson, és ők foglalják el a második, illetve a harmadik sort. Fernando Alonso és Alexander Albon pedig szintén profitált a Ferrari versenyzőjének szankciójából.

Oscar Piastritól kezdve egészen az utolsóként végző Gabriel Bortoletóig viszont már mindenki legalább két pozíciót jön előre a rangsorban. A tizenegyedikként záró Lewis Hamiltonnal eredetileg ugyanazt akarták megcsinálni, mint Leclerc-rel, ám az új erőforrása rögtön, a harmadik szabadedzésen meghibásodott, ezért ezt követően minden alkatrészből újat kapott. Ez összesen 75 helyes rajtbüntetést eredményezett számára, de az ő szempontjából öröm az ürömben, hogy akkor is a huszadik pozícióból rajtolna, ha a nem tervezett cserére nem lett volna szükség.

Merthogy Max Verstappen és Sergio Pérez autójában is mindent kicseréltek, ami mindkettőjüknek 30 pozíciós büntetést jelentett. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor Hamilton miért indul előlük, de a szabályok szerint 15 helynél nagyobb mértékű szankció automatikusan rajtrács végi indulást jelent, a sorrendet pedig kizárólag az időmérőn elért sorrend határozza meg. Mivel a mexikói versenyző kiesett a Q1-ben, a Red Bull pilótája a Q2-re már nem ment ki, a hétszeres világbajnok pedig tizenegyedik lett, ezért ehhez képest fordított sorrendben fogják elfoglalni az utolsó három helyet.

A brazíliai futam rajtrácsa:

      1 Lando Norris
        McLaren
2 Kimi Antonelli      
  Mercedes      
      3 Liam Lawson
        Racing Bulls
4 Nico Hülkenberg      
  Audi      
      5 Isack hadjar
        Red Bull
6 Oliver Bearman      
  Oliver Bearman      
      7 George Russell*
        Mercedes
8 Fernando Alonso      
  Aston Martin      
      9 Alexander Albon
        Williams
10 Oscar Piastri      
  McLaren      
      11 Rafael Câmara
        Haas
12 Arvid Lindblad      
  Racing Bulls      
      13 Carlos Sainz
        Williams
14 Charles Leclerc**      
  Ferrari      
      15 Franco Colapinto
        Alpine
16 Pierre Gasly      
  Alpine      
      17 Lance Stroll
        Aston Martin
18 Valtteri Bottas      
  Cadillac      
      19 Gabriel Bortoleto
        Audi
20 Lewis Hamilton***      
  Ferrari      
      21 Max Verstappen****
        Red Bull
22 Sergio Pérez****      
  Cadillac      

*5 rajthelyes büntetés erőforráselem-csere miatt
**10 rajthelyes büntetés erőforráselem-csere miatt
***75 rajthelyes büntetés erőforráselem-csere miatt
****30 rajthelyes büntetés erőforráselem-csere miatt

F1 tippjáték BétaSzerinted ki áll dobogóra a következő futamon? Tippelj! Itt állíthatod be, hogy a Racingline cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.