KezdőlapFormula 1Nem is lenne rossz, ha Schumacher kihagyná a 2023-as évet?

Nem is lenne rossz, ha Schumacher kihagyná a 2023-as évet?

-

Egy 2023-as teljes szezonos „szabadság „nem lenne olyan rossz Mick Schumacher számára, pedig a német azért küzd, hogy megtartsa a Haas versenyülését.

A csapat tulajdonosa, Gene Haas az Amerikai Nagydíj előtt figyelmeztetett, hogy a 23 éves versenyzőnek, aki egy „vagyonba” került az istállónak a balesetek miatt, több pontra lenne szüksége ahhoz, hogy megérdemeljen egy új szerződést. Míg Kevin Magnussen újra pontot szerzett, Schumacher nem. Ráadásul úgy, hogy ragaszkodott hozzá, hogy az autója sérülésekor tempót veszített:

„Biztos vagyok benne, hogy ma jó pontokra voltunk esélyesek.”

Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi nullás eredmény nem jelentheti-e a halálos ítéletet a 2023-as reményeinek, Schumacher a német Sky így nyilatkozott:

„Azt hiszem, a csapat tudja és látta is, hogy mire vagyok képes. Mindenki láthatta, hogy pontszerző helyen állunk, ezért rendkívül bosszantó, hogy nem tudtuk megszerezni azokat. A tempó azonban megvan.”

Günther Steiner csapatfőnök még egy kis dorgálást is kiosztott Magnussennek Austinban, miután a Haas 2023-as biztosan szerződtetett pilótája sürgette a csapatát, hogy szerződtesse újra Schumachert:

„Azt hiszem, sok tanácsot kaptam az emberektől azzal kapcsolatban, hogy kinek kellene vezetnie az autót, például nyilván Kevinnek, de ő így látja. Végső soron nekem kell gondoskodnom az alakulatunkról a jövőre nézve, aztán majd azt a versenyzőt ültetjük az autóba, akit szeretnénk.”

Így, hogy a Williams 2023-ra az újonc Logan Sargeantre számít, Schumacher lehetőségei most úgy tűnik, hogy a Haas, egy tartalékpilótai szerep, vagy a szünet között választhat. A korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner, nem is látja annyira borúsnak a helyzetet, sé ezt el is mondta a Sport1-nek:

„Szerintem egy év szabadság nem is lenne olyan rossz egy olyan srácnak, mint ő. Annyira fiatal még, hogy utána könnyedén folytathatja Forma-1-es pályafutását.”

Az ismert német újságíró, Ralf Bach ugyanakkor nem ért egyet:

„Micknek szerintem már minden arról szól, hogy túlélje 2023-at. Mert ahogy én látom, a jövője az Audi kezében van. Ők akarnák őt, és már voltak is tárgyalások. Pontosan tudom, hogy egyeztetnek.”

Az Audi 2026-ban száll be a Forma-1-be, szinte biztosan a Sauberrel – akik most Alfa Romeo néven indulnak – együttműködve. Amikor arról kérdezték, hogy Schumacher megkaphatja-e az Audi gyári ülését, a német autógyártó F1-es projektvezetője, Adam Baker így felelt:

„Hogy őszinte legyek, egy német versenyző érdekes lenne nekünk. De a végső döntést a teljesítmény, nem pedig a nemzetiség alapján határozzuk meg.”

Danner szerint Schumacher maradása a Haasnál valójában árthat a jövőbeli Forma-1-es kilátásainak:

„Sok gondja van abban a környezetben. Ez egy olyan légkör, amelyben borzasztóan nehézzé válik a helyzete, ha azt gondolják, hogy nem vagy csúcsformában.”

A Haas új szponzora kirakná Schumachert?