KezdőlapFormula 1Nem lesz F1-es futam áprilisban, de a Ferrari így is pályára léphet

Nem lesz F1-es futam áprilisban, de a Ferrari így is pályára léphet

-

A Ferrari versenyzőinek úgy néz ki, lesz lehetősége az idei autó vezetésére még úgy is, hogy áprilisban az iráni háború miatt nem rendeznek F1-es futamot.

Az F1 a Kínai Nagydíj alatt bejelentette, hogy az iráni háború miatt nem rendezi meg az egyaránt áprilisra tervezett Bahreini és Szaúd-arábiai Nagydíjat – pletykák szerint az is egy forgatókönyv, hogy az azeri és szingapúri futam közé teszik át legalább az egyiket –, így a március végi szuzukai verseny után több mint egy hónapos szünetre megy a mezőny.

A PlanetF1 értesülései szerint a Ferrari azonban így is pályára viheti idei autóját, az SF-26-ost, a maranellóiak ugyanis filmes napot terveznek. Minden istállónak két ilyen nap engedélyezett egy évben, amelyen legfeljebb 200 km-t tehetnek meg a Pirelli demógumijait használva, és mivel a vörösök eddig egyet sem használtak fel – az új modell fioranói bejáratása hivatalosan bemutató eseménynek számított, ahol még jobban limitálva van a futásmennyiség –, mind a két napjuk megvan még, az egyiket pedig az áprilisi szünetben használhatják fel.

A Ferrari lesz a nyertese a két verseny törlésének?

A szaklap úgy tudja, hogy ez egyrészt azért fontos, hogy tartalmakat készítsenek a kereskedelmi patnereiknek, emellett ugyanakkor az idei autóról és főként az új szabályok miatt kulcskérdéssé vált energia-visszanyerésről is sokat tanulhatnak, hiszen a 2026-os szabálycsomag még gyerekcipőben jár, ezért minden megtett kilométer lehetőséget nyújt a fejlődésre.

Arról még állítólag nem született döntés, hogy hol lesz a filmes nap, de olasz sajtóhírek szerint nem kizárt, hogy a szeptemberi Olasz Nagydíjnak otthont adó Monzában kerül rá sor. Ez abból a szempontból ideális helyszín, hogy különösen nehéz a nyomvonal az energia-visszanyerés szempontjából, így jó terep a kísérletezésre. Természetesen mivel filmes napról van szó, a csapatoknak ilyenkor korlátozottak a lehetőségeik, azaz nem használhatják úgy a forrásaikat, mint egy rendes teszten, de az energia-visszanyerés beállításaival azért kísérletezhetnek.

A Ferrarinál jelenleg az erőforrás az a komponens, amelyben saját bevallásuk szerint a legnagyobb lemaradásban vannak a Mercedeshez képest, így nem véletlen, hogy Frédéric Vasseur csapatfőnök abban bízik, hogy az idei évtől életbe lépő ADUO-rendszer (Additional Development and Upgrade Opportunities) lehetőséget ad majd nekik teljesítménybeli fejlesztés bevetésére.

Ehhez eredetileg a 6. verseny után 2-4% közötti lemaradásban kell lenniük az FIA mérései alapján a legjobb erőforráshoz képest (aki 4%-nál jobban le van maradva, az kettőt fejleszthet), de kérdés, hogy a két verseny kiesésével ez az időpont hogyan módosul – a hírek szerint az FIA szeretné, ha nagyjából ezen időszakban jöhetnének az első motorfejlesztések, és nem kellene várni a 6. futammá előlépő Monacói Nagydíjig.

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]