Lando Norris az idén először indulhat pole pozícióból a vasárnapi Magyar Nagydíjon, miután az utolsó pillanatban sikerült megelőznie az időmérőn Lewis Hamiltont. A második és harmadik helyre a két Ferrari ért oda.
Q1
Az első etap nagy kérdése a kiesők névsorán kívül az volt, hogy változtak-e valamit az erőviszonyok a szabadedzés őta. A levegő hőmérséklete 27,1 °C-ra emelkedett, az aszfalté azonban 50 °C alá csökkent. Az továbbra is elmondható volt, hogy a versenyzők nagyon küzdöttek a tapadással és különösen a kör második felében láttunk sok kisebb-nagyobb korrekciót.
Az első rohamok után a harmadik szabadedzést első helyen záró Lando Norris állt az élen 1:18,277-es idővel, őt Max Verstappen követte 1:18,656-tal, majd következett Kimi Antonelli 1:18,726-tal. Az első háromban nem volt tehát Ferrari – Lewis Hamilton a 4. helyen szerénykedett 1:18,730-as idővel, Charles Leclerc pedig 1:18,878-as körének törlése után csak a 9 pozícióban állt. Igen ám, de a teljes mezőnyből egyedül a két vörös autó kezdett közepes keveréken, mindenki más egyből a lágyakon ment ki, így mindkettejüknél bőven volt tér a javulásra.
A Q1 végén Norris, Hamilton, Hadjar és Piastri nem jött ki, a többiek azonban egyaránt igen, Leclerc viszont fenthagyta a közepes szettet, majd azokon lépett előre a 8. helyre, hogy aztán végül a 9. pozícióban jusson tovább. A hat kieső helyen végül Bearman, Sainz, Albon, Stroll, Bottas, Pérez lett a sorrend, míg Fernando Alonso három lágy szettet felhasználva az idén először jutott tovább a Q2-be, ami egyben az Aston Martin első 2026-os továbbjutása is egyben.
Az élen maradt a Norris, Verstappen, Antonelli, Hamilton sorrend.
A Q1 végeredménye
Q2
A második szakaszt Alonso nyitotta, aki használt gumikon több mint 5 tizeddel lassabb körre volt csak képes, mint amivel bejutott a Q2-be. Ellenben Verstappen 1:18,249-cel nemcsak saját, hanem Norris Q1-es körét is megjavítva átvette a vezetést, erre az időre pedig Norrisna, Leclerc-nek és Piastrinak sem volt válasza. Antonellinek azonban már igen, és 1:18,178-cal az élre állt, ám Hamilton még ennél is gyorsabb volt, és a hétvége során elsőként 1:18 alá menve 1:17,931-et repesztett.
Eközben Isack Hadjar megforgott a Schumacher-kanyarból kifelé, az emiatt lengetett sárga zászlók alatt pedig Leclerc szabályt szeghetett, a felügyelők ugyanis „feljegyezték” a nevé. Hamilton, Antonell és Verstappen mögött Norris, Russell, Lindblad, Leclerc, Piastri, Lawson és Hülkenberg volt ekkor az első tíz sorrendje, míg a kieső zónában Gasly, Colapinto, Ocon, Alonso, Hadjar és Bortoleto tanyázott.
A második rohamot Alonso nyitotta és immár új lágy szetten 1:19,808-ra javított, amivel felugrott a 10. helyre. Ezután jött Hadjar, és 1:17,872-vel az élre ugrott, de a hajrában előbb Norris, majd Leclerc (aki időközben kicsúszott a legjobb tízből), végül pedig Hamilton is megelőzte. Max Verstappennek ez ugyanakkor nem sikerült.
Az élen Norris zárt Leclerc, Hamilton, Hadjar és Piastri előtt, majd következett Verstappen a 6. helyen. Mögé a remek kört összerakó Lindblad ért oda, majd Kimi Antonelli lett a 8. úgy, hogy az előző idejét a Driving Center-sikán kiszélesítése miatt törölték, így az utolsó körének elrontása esetén kiesett volna a Q2-ben. Antonelli mögött Russell és Hülkenberg tette teljessé az első tízet, míg a kieső helyeken Lawson, Gasly, Colapinto, Bortoleto, Ocon, Alonso volt a sorrend.
A Q2 végeredménye
Q3
A mindent eldöntő záró szakaszban Verstappené volt az első idő 1:17,725-tel, de ennél Piastri és Norris is tudott jobbat, utóbbi ráadásul 1:17,320-al igencsak megverte a csapattársát is. Hamilton ellen azonban ez sem volt elég, a hétszeres világbajnok ugyanis 1:17,219-cel átvette a vezetést. Mögötte Norris, Leclerc, Antonelli, Piastri, Verstappen, Russell, Hadjar, Lindblad, Hülkenberg volt a további sorrend.
Mivel Norris csak 1 tizedre volt Hamiltontól (Leclerc már több mint kettőre), semmi sem volt még lefutva az utolsó próbálkozások előtt. Elsőként Hamilton kezdte meg a gyorskörét, és már az első szektorból sejthető volt, hogy nem fog tudni javítani. Végül több mint 1,5 másodperccel maradt el az előző körétől, nem ő volt ugyanakkor az egyetlen, aki nem gyorsult, mivel mögötte Leclerc-nek és Verstappennek sem jött ez össze. A holland ugyanakkor meg is forgott az utolsó kanyarban, amivel mindkét Mercedesnek bezavart, Antonelli azonban javított az idején, míg Russell elvette a gázt.
Akinek viszont semmi nem zavart be, az Norris, aki remek körrel rukkolt elő és végül 1:17,207-es idejével 12 ezredmásodperccel múlta felül Hamiltont, amivel megszerezte saját maga és a McLaren idei első pole-ját. Hamilton mögött Leclerc zárt a 3. helyen, majd jött Antonelli, Piastri, Verstappen, Russell – akinek az autója megállt a levezető kör elején –, Hadjar, Lindblad és Hülkenberg.
Hogy ez is marad-e a végeredmény, az nem biztos, Hamiltont ugyanis vizsgálat alá vonták Oscar Piastri feltartásáért. Erről bővebben ITT írtunk.
Az időmérő edzés (ideiglenes) végeredménye:



