KezdőlapFormula 1Norris kifogásolta a Bahreini Nagydíj netflixes verzióját

Norris kifogásolta a Bahreini Nagydíj netflixes verzióját

-

Lando Norris is elmondta a véleményét a Drive to Survive negyedik évadjának első két epizódjáról.

Max Verstappen már tavaly is kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni a Netflix produkciójában. A holland szerint hamis narratívát kreálnak azzal, hogy különböző futamokból és rádióüzenetekből teszik össze a jelenetek nagy részét.

Toto Wolff sem volt elragadtatva az első két epizód megnézése után. Hasonló kritikát fogalmazott meg az osztrák csapatfőnök is a produkcióval kapcsolatban.

Lando Norris kiállt eddig a kezdeményezés mellett. Tavaly elmondta, hogy semmi baj a Drive to Survive-val, hiszen rengeteg rajongó a sorozat által ismeri a meg a sportot. Ugyanakkor a mostani évad kapcsán érezhetően változott egy kissé a véleménye.

A második és ötödik rész a McLaren irányából közelíti meg a szezont. Láthatjuk Daniel Ricciardo bemutatkozását, szenvedését és némileg a brit pilóta menetelését is. Majd jön a monzai siker ami áttöri falakat és egyensúlyba helyezi a csapatot.

A 22 éves pilóta szerint voltak pontatlanságok, de összességében elégedett.

„Megnéztem az első két részt. Nem fogom elrontani, hiszen Danielt (Ricciardo), és a párosunkat mutatja be a McLarennél. Szerintem jó betekintést nyújt a kulisszák mögé. Az én oldalamról nézve jónak tűnik, viszont a másik fél szemszögéből már nem biztos. Van néhány megjegyzés itt-ott, ami talán nem helyénvaló. Ha rólad szól, akkor nem feltétlenül értesz mindennel egyet, hiszen úgy tűnhet, hogy olyat mondtál egy bizonyos szituációban ami nem helyes.” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.

Norris elmondta, hogy a bahreini jelenet nem egyezett a valósággal.

„Van egy rész, ahol egymás mellett megyünk Daniellel az egyes kanyarban. Még csak közel sem kerültünk a másikhoz, mégis az epizódban én azt állítom, hogy meglökött engem. Az a rádióüzenet egy másik futamon történt. Vannak dolgok, amik túlságosan ebbe az irányba mennek, és nem is értek igazán ezzel egyet. Összességében viszont azt gondolom, hogy izgalmas kezdeményezés, ami a szórakoztatást tűzte ki célul. Mindaddig amíg nem tolják túl és nem állítják azt, hogy valaki olyat csinált, amit el sem követett. Az már túl sok lenne. Amíg nem élnek ezzel, addig jó.”

ForrásGpfans.com