KezdőlapFormula 1Norris szerint a 23 verseny árt a csapattagok mentális egészségének

Norris szerint a 23 verseny árt a csapattagok mentális egészségének

-

Lando Norris aggódik, hogy a Forma-1 a 23 futamból álló versenynaptárral veszélybe sodorja a csapatok személyzetének mentális egészségét.

Ahogy az várható volt, máris több módosítás is történt a 2021-es versenynaptárban, amely az eredeti kiadásakor még 23 fordulót célzott meg.

A Szingapúri Nagydíj törlése a legutóbbi változás, de a Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali eltökélten igyekszik pótolni azt.

„A cél az, hogy ezen a héten megfejtsük, hogy mi lesz az irány. A cél az, hogy a naptárat megtartsuk a tervezett darabszámmal” – mondta az olasz Sky-nak.

„Olyan helyzettel kell megbirkóznunk, ami minden nap változik. A cél az, hogy a bajnokság folytatódjon, megtartva a tervezett ütemet.”

De Norris, aki példaképpé vált azzal, hogy bátran beszélt saját mentális egészségügyi problémáiról, félti a csapattagok jólétét, ha valóban 23 futamra kerül sor.

„Az F1 egyre többet és többet tesz, és jó úton is haladnak, de 23 futam nem segítség ebben” – idézte a The Guardian Norris.

„Huszonhárom verseny kemény dolog. A versenyek mennyisége az egyetlen dolog, ami elkezdhet hatni és megviselheti a csapatot, mert nem sokat látják a családjukat, különösen a Covid és az elszigeteltség miatt. Számomra ez az egyik legjelentősebb dolog.”

Még 2020-ban a McLaren bejelentette, hogy partnerséget kötött a ‘Mind’ mentális egészséggel foglalkozó jótékonysági szervezettel.

Norris pedig dicsérte az együttműködésüket, mondván, hogy ez megalapozta azt, hogy a csapatban bárki előállhasson a problémáival.

„Csapatként most már sok minden a helyén van” – mondta.

„Nem csak nekünk, a versenyzőknek, hanem a szerelőknek és a mérnököknek is, mert ők is sokat vannak távol a családjuktól. Sokat teszünk velük azért, hogy bárki a csapatban előállhasson és beszélhessen, akivel csak kell, ls ne gondolja azt, hogy csendben kell maradnia.”