A második szabadedzéssel folytatódott az F1-es Olasz Nagydíj, amelyen a Mercedes is jelezte, számolni kell vele. George Russell végzett az első helyen, de csak alig több mint egy tizedmásodperccel előzte meg Charles Leclerc-t. Max Verstappen eközben végigküzdötte az edzést a Red Bullban.
A második tréningre minden visszaállt a megszokott kerékvágásba abból a szempontból, hogy az első edzést kiülő, autójukat fiatal versenyzőnek kölcsönadó pilóták is megkezdhették a monzai hétvégét. Így elkezdhetett ismerkedni a körülményekkel Max Verstappen is, aki ugyanakkor végigszenvedte a 60 percet. A négyszeres világbajnok mindenre is panaszkodott az autója tapadáshiányától a rossz fékeken át a pattogásig, az időeredmények pedig alátámasztották a szavait, hiszen csak a 10. helyen zárt.
Az élen ezúttal a Mercedesek diktálták a tempót, és már kemény gumikon magukhoz ragadták a kezdeményezést előbb Antonelli–Russell, majd Russell–Antonelli sorrendben, a többiek pedig eggyel lágyabb keveréken sem tudták letaszítani az élről őket. Noha a lágyakon sem Antonelli, sem Russell nem tudott elsőre mért kört összerakni, láthattuk, hogy több kör is van a piros oldalfalú Pirellikben. Végül a brit futott jobb kört és 1:22,559-cel bebiztosította az első helyet, amitől a vasárnapot hátrasorolásos büntetésekkel váró, ezért biztosan a mezőny végéről rajtoló Antonelli 0,141 másodperccel maradt el.
Kettejük közé így be tudott férkőzni a Russelltől 0,120 másodpercet kapó Charles Leclerc, aki az edzés vége felé, megtankolt autó etap közben bemutatott egy megforgást a Roggia-sikánban, de tovább tudott menni. A második lágy gumis próbálkozása során az első sikánt elfékező és átvágó Lewis Hamilton több mint 3 tizeddel elmaradt a csapattársától és az ötödik helyen, a Lando Norris–Oscar Piastri alkotta McLaren-szendvicsben zárt. A két wokingi autó lemaradása már tetemesnek volt mondható, de a topcsapatok közül egyértelműen a Red Bull küszködött a legjobban, hiszen Liam Lawson az első tízbe sem fért be, és 1,1 másodperccel maradt el Russelltől. Verstappen hátránya 8 tizedre rúgott.
Leclerc megforgása:
A mezőny második felében sem történtek meglepetések, az időeredmények alapján pedig a 18. helyig bármi megtörténhet. Az viszont egyértelműnek látszik, hogy a Q1-es kiesők között bérelt helye lesz a két Cadillacnek és a két Aston Martinnak. Utóbbiak a Hungaroringen és Zandvoortban látott javulás után eleve úgy jöttek ide, hogy a Honda-erőforrás hiányosságai miatt nem sok mindenben reménykedhetnek. Ráadásul Lance Stroll csúnyán feltartotta Norrist, aki kis híján telibe találta őt. A kanadai figyelmeztetéssel megúszta az esetet.
Az Olasz Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:
| 1 | George Russell | Mercedes | 1:22,559 |
| 2 | Charles Leclerc | Ferrari | +0,120 mp |
| 3 | Kimi Antonelli | Mercedes | +0,141 mp |
| 4 | Lando Norris | McLaren | +0,384 mp |
| 5 | Lewis Hamilton | Ferrari | +0,457 mp |
| 6 | Oscar Piastri | McLaren | +0,469 mp |
| 7 | Arvid Lindblad | Racing Bulls | +0,790 mp |
| 8 | Oliver Bearman | Haas | +0,811 mp |
| 9 | Max Verstappen | Red Bull | +0,818 mp |
| 10 | Yuki Tsunoda | Racing Bulls | +0,896 mp |
| 11 | Franco Colapinto | Alpine | +1,060 mp |
| 12 | Liam Lawson | Red Bull | +1,101 mp |
| 13 | Nico Hülkenberg | Audi | +1,173 mp |
| 14 | Pierre Gasly | Alpine | +1,214 mp |
| 15 | Gabriel Bortoleto | Audi | +1,217 mp |
| 16 | Alexander Albon | Williams | +1,294 mp |
| 17 | Carlos Sainz | Williams | +1,341 mp |
| 18 | Esteban Ocon | Haas | +1,848 mp |
| 19 | Fernando Alonso | Aston Martin | +2,501 mp |
| 20 | Sergio Pérez | Cadillac | +2,523 mp |
| 21 | Valtteri Bottas | Cadillac | +2,590 mp |
| 22 | Lance Stroll | Aston Martin | +2,694 mp |

