back to top
KezdőlapFormula 1A Hamiltont és Norrist is legyőző Bearman a futam alatt jött rá,...

A Hamiltont és Norrist is legyőző Bearman a futam alatt jött rá, hogyan működik a Ferrari

-

Hibátlan bemutatkozóversenyt produkált az F1 legnagyobb csapatának színeiben Oliver Bearman a Szaúd-arábiai Nagydíjon, amivel versenyzőtársainak elismerését is kivívta.

Noha a 18 éves brit versenyzőnek pénteken csak egyetlen szabadedzése volt a felkészülésre azt követően, hogy Carlos Sainznak vakbélműtétre kellett mennie, Bearman érett hozzáállással, folyamatosan tanulva ismerte ki egyre jobban a Ferrari SF-24 működését. Az időmérőn elért 11. helye után a rajtnál sem keveredett bonyodalomba, s Cunoda Juki, valamint Nico Hülkenberg megelőzése után a 7. helyen ért célba. A leintéskor alig három másodperccel maradt el George Russelltől, s elég jó volt a tempója ahhoz is a hosszú ideje autóján lévő kemény gumikon, hogy a safety car alatt nem bokszba hajtó, a hajrában friss lágyakon támadó Lando Norrist és Lewis Hamiltont maga mögött tartsa. A hétszeres világbajnok a levezető körben a Ferrari mellé hajtva meg is tapsolta fiatal honfitársát, aki hat pontot szerzett első F1-es futamán.

„Egy kicsit fáradt vagyok, talán látszik is rajtam, hogy nem ez a legjobb megjelenésem. Fantasztikus verseny volt, s még magamat is sokkoltam, hogy mennyire a határokat feszegetem, minden körben egyre gyorsabbá válva. Hihetetlen volt” – nyilatkozta Bearman a Sky Sportsnak.

„A végén sem lazíthattam, amikor a két srác lágy gumikon közeledett hozzám. Folyamatosan a tükröt néztem, miközben tapostam a gázt. Úgy tűnt, hogy lassabban telnek a körök, mint általában. De azt hiszem, elég jól kezeltük a helyzetet, mert nem tudtak utolérni, és volt még némi tartalékom is a motorban szükség esetére. Az utolsó körben ki is próbáltam, mire képes az autó, és akkor futottam meg a leggyorsabb körömet.”

„Nagyon élveztem a versenyt, és folyamatosan tudtam építeni az autóban való bizalmam. A kemény keverékeken futott etapom végére, amikor már nagyjából tudtam, mit csinál alattam az autó, már jobban képes voltam odatenni magam.”

Bearman
Fotó: Ferrari

A 2005-ben született Bearman saját bevallása szerint McLaren-szurkolóként szeretett bele az F1-be, így 2011-ben és 2012-ben Hamiltonra és Jenson Buttonra nézett fel, s furcsa érzés volt számára, hogy ezek után most egy mezőnyben lehetett a hétszeres világbajnokkal.

Lehet azonban, hogy hosszú időre ez volt Bearman utolsó ferraris versenye, hiszen van rá esély, hogy Sainz már fittnek érzi majd magát a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjra ahhoz, hogy visszaüljön a pilótafülkébe.

„Carlos máris nagyon jól fest, örülök, hogy szépen halad a gyógyulása. Nem az én döntésem lesz, de ha jól fogja érezni magát – és remélem, hogy jól fogja –, akkor ő lesz az autóban Melbourne-ben. Elvégre ez az ő autója, az ő bajnoki szezonja, így a legjobbakat kívánom neki” – mondta a brit.

Bearman mindenesetre első F1-es futamán hat pontot gyűjtött, ezzel pedig be is fészkelte magát a bajnoki tabella 10. helyére. Ha versenyezni idén már csak az F2-ben fog is, F1-es autóban is biztosan látni fogjuk még, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan ismét beülhet majd néhány szabadedzésen az egyik Haasba.

A fiatal angolt többek között a Haas csapatfőnöke, Komacu Ajao és csapattársa, Charles Leclerc is méltatta. A monacói a leintés után elmondta, egészen lenyűgözte őt, amikor Bearman a pénteki szabadedzésen először a pályára hajtva már a harmadik körében a határokat feszegette, centikre autózva a dzsiddai pálya kíméletlen korlátjaitól.