back to top
KezdőlapFormula 1Önhibáján kívül maradt le az álomdobogóról a McLaren újonca

Önhibáján kívül maradt le az álomdobogóról a McLaren újonca

-

Oscar Piastri váratlanul lett az F1-es Brit Nagydíj egyik sztárja, miután a McLaren a mezőny második erejévé lépett elő. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy csapattársával együtt ünnepelhessen a dobogón, ám így is fényes jövőt lát a wokingi istálló számára.

A mezőny egyik 2023-as újonca, a 22 éves Piastri idáig ritkán vetette észre magát, de ez elsősorban annak volt betudható, hogy a McLaren is beleszürkült a mezőnybe a szezon első felében. Az ausztrálnak mindeddig két pontszerzése volt, a hazai futamán elért 8. helyére tekinthetett legjobbjaként, Silverstone-ban azonban azt követően, hogy a harmadik helyre kvalifikált, a negyedik helyen végzett – és a dobogós pozícióról csak amiatt csúszott le Lewis Hamiltonnal szemben, mert már a biztonsági autó bevetése előtt kereket cserélt.

„A legkielégítőbb része ennek az eredménynek, hogy önerőből értük el. Más dolog lenne, ha egy szerencsés körülmény miatt kerültünk volna ide, ám ma tényleg mi voltunk a második legjobb csapat. Kellemes meglepetés volt, még ha én balszerencsés is voltam a biztonsági autó időzítésével, hiszen Lewis így egy ingyen bokszkiállást kapott. Jó érzés az is, hogy csalódott vagyok a negyedik hely miatt, figyelembe véve, hogy hol tartottunk a szezon elején. Kiválóan működnek az autóra hozott fejlesztések, így izgalmas jövő előtt állunk” – bizakodott Piastri, a 2021-es F2-es bajnok.

Verstappen „driftelt” a rajtnál, Hamilton elképedt a McLaren tempóján

A szezonnyitóra még elismerten felkészületlenül érkezett McLaren az autóra az utóbbi hetekben felkerült újításoknak tulajdonítja a komoly formajavulást. A fejlesztéseket az Osztrák Nagydíjon még csak Lando Norris kapta meg, aki már ott is a negyedik helyen végzett, Piastri pedig Silverstone-ban próbálhatta ki az átszabott MCL60-at, amivel csekély F1-es tapasztalata ellenére tudott azonnal tündökölni.

Arra a kérdésre, hogy a pályák karakterétől függetlenül ilyen erős formát várhatunk-e a McLarentől mostantól, így felelt: „Remélem. Bizonyos pályákon még mindig előjönnek a gyengeségeink, Silverstone pedig fekszik az autónknak, de azt hittük, hogy az ausztriai eredmény csak egyszeri remeklés lesz, ehhez képest itt még erősebbek voltunk. A trófea hiányától eltekintve remek eredmény, hogy rengeteg pontot szereztünk a csapatnak. És persze nem az a célunk, hogy az ötödik helyen végezzünk a bajnokságban, még ha hosszú is az út odáig, hogy az előttünk álló többi csapatot is elkapjuk. De ha ilyen hétvégéink lesznek, akkor bármi lehetséges” – mondta Piastri.

A wokingi istálló 30 pontot zsebelt be ezen a hétvégén – többet, mint a szezon előző kilenc állomásán összesen – ezzel átugrotta a most kettős kieséssel záró Alpine-t a konstruktőri tabellán – ám a negyedik helyen álló Ferraritól további 98 egység választja el őket.

A McLaren hosszú rossz sorozatot szakított meg hazai pályáján ezen a hétvégén, hiszen 2008 óta először kvalifikált az első rajtsorba és 2010 óta először végzett itt dobogón a csapat.