Balhé az Audi-vezér előtt – itt pecsételődött meg a csapatfőnök sorsa?

Már korábban is tudott róla Gernot Döllner vezérigazgató, hogy Binotto és Wheatley nem jönnek ki, de az csak az idei szezon első futamán vált világossá a számára, hogy ez így nem fog menni.

Ismét McLarent tesztelt a pilóta, akinek mindenképpen az F1-ben lenne a helye

A wokingi istálló igyekszik minden lehetőséget megadni neki a fejlődésre és a modern F1-es autó minél jobb megismerésére.

Megérkezett az F1-es mezőnybe az új Lewis Hamilton, de még nem sokan vették észre

Méltatta egykori tanítványát a legendás gokartos edző, aki korábban leendő F1-es világbajnokokkal is dolgozott – ugyanakkor rámutatott egy olyan kerülendő tulajdonságára is, amivel nem szabadna élnie, amíg nem válik belőle Max Verstappen vagy Lewis Hamilton.

A Red Bull volt tanácsadója a nyugdíjból is visszaszólt, és ezúttal igaza van

Helmut Marko az idei évre eltűnt az F1-es paddockból azt követően, hogy tanácsadóként és a pilótaprogram vezetőjeként több mint húsz éven át megkerülhetetlen szereplője volt a Red Bull csapatai életének.

Verstappen előtt egy másik világbajnok is dobott ki újságírót – és ma már tudja, hogy butaság volt

30 évvel ezelőtt Damon Hill is egy nagyon hasonló helyzetben találta magát, mint a Szuzukában egy újságírót a sajtótájékoztatóról kiküldő Max Verstappen.

Hamiltonnnak több mint 200 van belőle, de soha nem dolgozott olyan keményen egyikért sem, mint a legutóbbiért

Lewis Hamilton idei éve egyelőre sokkal pozitívabban alakul, mint a tavalyi, aminek több oka is van.

Riválisa sem hitte el, mit csinált Räikkönen, miután a Ferrari tönkretette a versenyét

Kimi Räikkönen számos emlékezetes pillanatot okozott a rajongóinak pályafutása során – ez volt az egyik.

Ezekkel a fejlesztésekkel támadhat a Ferrari az F1 kényszerű tavaszi szünete után

Noha nem így akarták, a két áprilisi futam törlése miatt mégis egy nagyobb csomaggal érkezhetnek Miamiba.
- Hirdetés -
A Red Bull lehet az egyetlen gyártó, amely nem részesül az új szabály jelentette segítségből, miközben a hátrányuk ledolgozásához ez nagyon jól jönne.
A volt pilóta szerint Russellnek úgy kell kezelnie Antonellit, mintha a fénykorában levő Lewis Hamilton ellen versenyezne.
- Hirdetés -