back to top
KezdőlapFormula 1Pérez egy újabb pocsék hétvégével biztosította ülését 2024-re

Pérez egy újabb pocsék hétvégével biztosította ülését 2024-re

-

Az utóbbi időszakban megszokhattuk, hogy Dr. Helmut Marko hol az egekig magasztalja, hol pedig a sárba tiporja Sergio Pérezt a nyilatkozataival. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban a mostani interjújában arra engedett következtetni, hogy biztosan a mexikói pilóta lesz Max Verstappen csapattársa 2024-ben is.

A regnáló holland világbajnok Zandvoortban ott folytatta, ahol a nyári szünet előtt abbahagyta. A holland világbajnok előbb pole-t szerzett, majd vasárnap a nehéz körülmények ellenére ismét ellenállhatatlan volt, és megszerezte az idei 11., zsinórban pedig a 9. sikerét, amivel beállította Sebastian Vettel rekordját.

Bolondját járatta a mezőnnyel az eső Zandvoortban, de Verstappennek így is megvan a 9. siker

Ehhez képest Pérez csak a 8. helyet szerezte meg az időmérő edzésen, és több, mint 1,3 másodpercet kapott a csapattársától. Marko emiatt számtalan alkalommal ekézte a mexikói a német sajtó kamerái előtt, és azt is hangoztatta, hogy az érvényes szerződése ellenére is veszélyben lehet a helye. Daniel Ricciardo a visszatérésekor kijelentette, hogy 2025-ben már a helyén szeretne versenyezni a Red Bullban.

Horner azonban a Holland Nagydíjat követően – ahol Pérez egy újabb problémás hétvégén zárt a 4. helyen – elárulta, hogy Péreznek nem kell izgulnia a jövőjét illetően, mert 2024-ben is az energiaitalosokat fogja erősíteni.

„Checónak elég tiszta a helyzete a jövő évre nézve – árulta el a brit szakvezető. – Ő a Red Bull Racing pilótája, és erről meg is állapodtunk egymással. Elégedett vagyunk az általa elvégzett munkával. Mindenki láthatta a mai vezetését, sajnos nem volt szerencséje a bokszutcai sebességgel, [ami miatt Pérez az 5 másodperces büntetést kapta]. Mindezek mellett Checo a 2. helyen áll a bajnoki összetettben, és Maxon kívül csak ő nyert még idén futamot.”

Horner azt is kiemelte, hogy Verstappen nem csak ellene, hanem az egész mezőnnyel szemben dominált. A holland pilóta egy körrel később állt ki Pérezhez képest, de amint ő is esőgumikra váltott, rohamléptekben kezdett el közeledni Pérez felé, akinek a végzete így elkerülhetetlen volt.

A Red Bull csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy Pérez végzi a munkáját, és ha nem lenne Verstappen, akkor a mexikói a 2 idei győzelme mellett még nyert volna legalább 4 vagy 5 futamot.

Senki nem tudja követni Helmut Markót, most épp megint Pérez menesztését látják bele a szavaiba