KezdőlapFormula 1Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

-

A Red Bull csapata látszólag kényelmes helyzetben van a szezon ezen szakaszán, hiszen mostanra már mindkét bajnoki címet simán behúzták, azonban lenne még egy olyan céljuk, amit eddig sosem sikerült elérniük. Ez az lenne, hogy az egyéni világbajnokság első két helyen zárjanak versenyzőikkel. Ehhez Sergio Pérez összetettbeli második helye kellene, ám ő még nagyon szoros versenyben van a Ferraris Charles Leclerc-rel, az utolsó verseny előtt pontegyenlőséggel állnak.

Eleinte úgy tűnt, hogy jól alakul a mexikói számára a Brazil Nagydíj, ám a későn jövő safety car fázis a lehető legrosszabbul jött ki számára, hiszen éppen egy eléggé elhasznált közepes gumiszetten autózott. Emiatt valamennyi riválisa könnyen megelőzte, és le is hagyta. Így tett a zárkózó csapattárs, Max Verstappen is, aki a verseny elején Lewis Hamiltonnal ütközött, és ezért még büntetést is kapott. A holland mindössze néhány körrel a vége előtt előzte meg, hogy tovább üldözhesse Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Azonban őket már nem tudta érdemben megtámadni, így a csapat a végén megkérte, hogy engedje vissza Pérezt, aki mögötte haladt, már néhány másodpercre leszakadva. A holland azonban végül ezt nem tette meg, és inkább bejött közvetlenül Alonso mögött.

Verstappent természetesen a versenymérnöke rögtön megkérdezte, hogy mi történt, és miért nem teljesítette a kérést.

„Már mondtam nektek legutóbb, srácok, ne kérjétek ezt még egyszer, oké? Világos? Elmondtam már az okokat, és kiállok mellettük” – kapta a választ Lambiase.

Péreztől a történtek után rögtön bocsánatot kért a csapata, beleértve Christian Hornert is, mire ő csak annyit mondott, hogy „ez megmutatja, milyen is ő valójában”.