KezdőlapFormula 1Popov: Bottast hibáztatta, míg Hamiltont felmentette a Mercedes

Popov: Bottast hibáztatta, míg Hamiltont felmentette a Mercedes

-

Alexey Popov szerint, egyre jobban látszik a Mercedesen belüli kettős mérce a versenyzőket illetően.

Az elmúlt két versenyhétvége nem úgy alakult a csillagosok számára, ahogy azt eltervezték. Monacóban Valtteri Bottas bizonyult jobbnak, ám a sikertelen kerékcsere miatt búcsúznia kellett a viadalból. Bakuban Lewis Hamiltonnak a győzelemre is esélye lett volna Max Verstappen kiesése után, ám az újraindítást követően véletlenül megpöckölte a „magic button” kapcsolót, így az egyes kanyarnál ment egyenesen a bukótrébe.

Toto Wolff a finn esete kapcsán elmondta, hogy a 31 éves pilóta hibázott, mivel nem állt pontosan a helyére, míg a hétszeres világbajnok ügye mentén csupán a véletlenre mutogatott. Az orosz kommentátor szerint nagyon is érezhető, hogy kilóg a lóláb Bottasnál, aki így egymagára maradt a csillagosoknál:

,,A Monacói Nagydíj után az első dolog amit Wolff mondott az az volt, hogy Bottas nem a vonal mentén állt meg, ezért a szerelőnek arrébb kellett mennie. Ugyanakkor kiderült, hogy Bottas a legpontosabban állt be. Ez ön magában még nem néz ki olyan rosszul, viszont ha megnézzük, mit mondtak Hamilton kapcsán, akkor már igen. Toto (Wolff) ugyanis azt nyilatkozta, hogy véletlenül ért hozzá a kapcsolóhoz, így ez nem is volt hiba, hiszen a Pérez okozta veszély kényszerítette ilyen szituációba.” – nyilatkozta az orosz szakértő.

Popov szerint kezd komikussá válni a helyzet a Mercedesnél:

,,Őszintén, ezen már mindenki csak nevetni tud. Bottas természetesen nem, hiszen ő egyre inkább kitaszítottnak érzi magát. Bármit csinál, bármi éri, az az ő hibája. Ám ha jól megy neki, akkor azt a csapatnak köszönheti.”

Forrásgpblog.com