KezdőlapFormula 1Red Bull: A lassú kiállás az FIA változtatásainak volt köszönhető

Red Bull: A lassú kiállás az FIA változtatásainak volt köszönhető

-

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, emberi hiba okozta a lassú kerékcserét, amit az FIA szabályváltoztatásából következett.

Az FIA június végén tájékoztatta a csapatokat, hogy biztonsági okokból lassítani fogja a boxkiállásokat, megszüntetve az automatizálás egyes elemeit. Horner akkor azt mondta, hogy ez a lépés „felemelheti” a csapatok kerékcseréinek idejét, de az FIA a Belga Nagydíjtól hatályba léptette a szigorítást.

Az Olasz Nagydíj során a Red Bull – akik amúgy az idei évben a kiállások királyai – nem tudta le olyan jól Max Verstappen kiállását, mint ahogyan az lenni szokott. A jobb első kerékkel voltak problémák.

Ez egy 11 másodperces kerékcserét eredményezett, amiből gyakorlatilag az következett, hogy Lewis Hamiltonnal kellett utána kerék a kerék elleni csatát vívnia. A végeredmény pedig ismert.

Horner a futam után azt mondta, hogy a lassú boxkiállás „ritka probléma” volt, amit ki kell vizsgálni, de most elárulta, hogy az FIA technikai utasításából adódó hiba volt.

„Ritka emberi hiba történt a boxkiállásunkban, ami az új technikai utasítás következménye, de ettől függetlenül olyasmi, amiből tanulnunk kell.” – írta Horner a Red Bull oldalán, beszámolójában.

„A lassú kiállás miatt Max abba a pozícióba jött vissza, ahová alapból kellett volna. A Mercedes tovább súlyosbította a helyzetet, mivel a saját kiállásuk során Hamilton autójánál hibáztak. Ennek eredményeképpen pedig a két pilóta fej-fej mellett haladt.”

„Mindkét versenyző tudta, hogy a pálya nehézségei miatt előzniük kell. Max igyekezett megragadni a lendületet, Lewis pedig igyekezett megtartani a pozícióját.” – mondta Horner.

„Ma is ugyanazt gondolom az esetről: mindketten hibáztak, így nehéz lenne egyik oldalt jobban kiemelni, mint a másikat.”

„Ha az FIA nyilatkozni akart volna, mindkét pilótára ugyanazt a büntetést szabhatta volna ki, de a hiba szerintünk inkább Maxot terhelte. Mivel nem fejezte be a versenyt, az egyetlen lehetőség az volt, hogy rajtbüntetést kapjon az Orosz Nagydíjra, amit mi elfogadunk.” – zárta Horner.