hétfő, május 10, 2021
KezdőlapFormula 1Ricciardo elárulta milyen tetkót kap Abiteboul és azt is, ki fog fizetni

Ricciardo elárulta milyen tetkót kap Abiteboul és azt is, ki fog fizetni

-

Daniel Ricciardo elmondta, hogy továbbra is érvényben a ‘tetoválós projekt’, sőt azt is elárulta, mi kerülhet fel Cyril Abiteboulra.

Tavaly, mikor még a Renault-nál versenyzett az ausztrál pilóta, pár korsó sör után fogadást kötött főnökével. Az egyesség úgy szólt, hogyha a 31 éves versenyző dobogóra áll, akkor a francia vezető magára varrat valamit. A méretét és a helyét Abiteboul, míg magát a motívumot Ricciardo álmodhatja meg.

- Hirdetés -

A 2020-as Eifel valamint Emilia Romagna Nagydíjon beteljesült a korábbi csapatfőnök “rémálma”, ugyanis az ausztrál a dobogóra állhatott. Így pedig be kell tartania a szavát, és magára kell tetováltatni azt, amit egykori versenyzője kitalált a számára.

Egyelőre ez még nem valósult meg, mert Ricciardo is szeretne jelen lenni az eseményen, így most az időpont egyeztetés zajlik:

,,Tehát Cyrillel kapcsolatban arról van szó, hogy próbálunk egy időben egy helyen lenni. Nem akarok neki ugyanis csak annyit mondani, hogy menjen el valahova tetováltatni, majd küldje el nekem a képet. Ott akarok lenni, sőt én akarom szervezni és dokumentálni! Én is fogok fizetni érte, haveri alapon elintézem!” – nyilatkozta a McLarennél versenyző ausztrál.

Ami a tetoválást illeti, a “méhészborz” néven ismert pilóta számára könnyű volt a döntés:

,,Végső soron amit szeretnék, az egy nagyon hagyományos tetoválás, egy kézfogás. Ez jelképezi az egyességet, amit kötöttünk. Egy egyszerű, menő és hagyományos tetoválás lesz. Majd azt képzeltem még el, hogy legyen ott egy méhészborz fej is, ami épp kikukucskál a kezek alatt. Így biztosíthatom, hogy az üzlet megköttetett.” -árult el Ricciardo a Racingnews365.com-nak.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Friss hírek