KezdőlapFormula 1Ricciardo: Stresszes szezon volt

Ricciardo: Stresszes szezon volt

-

Sokat kellett várni, mire el tudott indulni a Forma-1 2020-as szezonja. A koronavírus miatt csak július elején rendezték meg az idénynyitó Osztrák Nagydíjat. Daniel Ricciardo most a bő öt hónap alatt lezajló szezon nehézségeiről beszélt egy podcastben.

„Most, hogy véget ért, szerintem stresszes volt” – szögezte le a Renault-tól távozó ausztrál. „Voltak remek pillanatok abból a szempontból is, hogy egymás utáni hétvégéken versenyeztünk ugyanazon a helyszínen. Mármint nem kellett aggódnunk, hogy elérjük a repülőt. Voltak pillanatok, amikor nyugodtabbak is lehettünk az alvás és pihenés miatt.”

Ezután Ricciardo kifejtette, miért is volt annyira mentálisan megterhelő az idei évad: „Ha utazol, vagy valamilyen másik városban vagy, és mondjuk ki akarsz próbálni egy éttermet, akkor ideges vagy és pánikolsz. Ha valaki pedig odajön hozzád, akkor próbálod sugallni, hogy ne gyere közelebb. Furcsa volt.”

„Néha kicsit nyugodtabban akartam volna hozzáállni” – árulta el. „De aztán hallottam egy történetet, és egyből azt mondtam, hogy észnél leszek. Kicsit stresszes volt, de őszintén boldog vagyok, hogy sikerült 17 futamot megrendezni. Ez fenomenális 6 hónap alatt. Hosszú, ugyanakkor gyors év volt.”