back to top
KezdőlapFormula 1Ritka következetességgel nevezte el 2024-es autóját a Ferrari

Ritka következetességgel nevezte el 2024-es autóját a Ferrari

-

Nem várt a bemutatóig, már két héttel azelőtt bejelentette 2024-es autójának modellnevét a Ferrari. 2017-18 óta nem csináltak olyat, mint most.

A Ferrari különbözik a többi F1-es csapattól abban, hogy náluk nemcsak a bemutatót, de az autó nevének felfedését is külön várakozás előzi meg. A másik kilenc istállónál, hacsak nem történik tulajdonosváltás, könnyen kikövetkeztethető a név, hiszen az esetek nagy többségében csak eggyel nő a modell sorszáma, a Ferrarinál viszont előszeretettel variálják ezt, olykor az istálló fontos évfordulóira utalva a számozással.

2020-ban például SF1000 volt az autó neve, hiszen abban az évben teljesítette ezredik F1-es nagydíját a csapat, 2021-ben SF21, 2022-ben pedig az F1-75 a versenycsapat fennállásának 75. évére utalt.

A Ferrari 2024-es modelljének neve SF-24 lett.

Ez ritka következetességnek számít a csapaton belül, hiszen folytonosságot jelent a tavalyi SF-23 után.

Legutóbb 2017 és 2018 között mutatott ugyanilyen logikát a Ferrari két egymást követő modelljének neve, amikor az SF70H-t az SF71H követte.

A csapat február 13-án mutatja be idei versenyautóját.

A Ferrari F1-es autónevei a hibridkorszakban.

2024 – SF-24

2023 – SF-23

2022 – F1-75

2021 – SF21

2020 – SF1000

2019 – SF90

2018 – SF71H

2017 – SF70H

2016 – SF16-H

2015 – SF15-T

2014 – F14 T

Tavaly ilyenkor már elveszett volt a Ferrari, de most ígéretesebbek az előjelek