KezdőlapFormula 1Rossi: A családom azt akarta, hogy a Forma-1-ben versenyezzek a MotoGP helyett

Rossi: A családom azt akarta, hogy a Forma-1-ben versenyezzek a MotoGP helyett

-

Valentino Rossi a 2000-es évek legelején még azzal a gondolattal kacérkodott, hogy két kerékről négy kerékre vált és a MotoGP helyett a Forma-1-ben próbál szerencsét.

A kilencszeres világbajnok olasz motoros a tavalyi szezon végén akasztotta szögre a bukósisakját. Ezzel a döntésével vélhetően már soha többé nem látjuk majd őt a motorozás királykategóriájában, azonban Rossi felfedte, hogy ha annak idején elfogad egy ajánlatot a Forma-1-ből, akkor teljesen másképpen alakulhatott volna a karrierje.

A Yamaha csillaga az ötödik MotoGP címe előtt részt vehetett egy privát teszten a Ferrarival, ahol az olasz istálló egyik, hanem a legdominánsabb autójával, az F2004-gyel róhatta a köröket a fioranói versenypályán.

„Az a privát teszt életem egyik legszebb napja volt” – emlékezett vissza a kilencszeres világbajnok Rossi, aki hamarosan apai örömök elé néz majd. „Egy nagy Stefano Domenicali azzal hívott fel, hogy miért nem próbálom ki az egyik autójukat. A Ferrarinak van egy tesztpályája Fioranóban, ott szokták kipróbálni a Forma-1-es autóikat.”

Rossi a tesztet egy „feledhetetlen élményként” élte meg és a tesztet nem tudták túlságosan sokáig titokban tartani a nagyközönség előtt. A MotoGP legenda teljesítménye annyira lenyűgözte a Ferrarit, hogy a 2006 januárjában rendezett valenciai teszten is lehetőséget biztosított a legenda számára.

A gyakorlás azonban közel sem indult ideálisan Rossi számára, mert már az első mért körén a sóderágyban találta magát. A második nap azonban már sokkal pozitívabb volt az ő szempontjából: a 15 pilóta közül a 9. legjobb időt autózta és gyorsabb volt Mark Webbernél, David Coulthardnál, de még Jarno Trullinál is. Az utolsó napon pedig mindössze 7 tizedmásodperccel maradt csak el Michael Schumacher legjobb köridejétől, habár Rossi egy V10-es Ferrarival ment, amíg a hétszeres világbajnok egy V8-as erőforrás által működtetett versenyautót vezetett.

Ezt követően már tervben volt az, hogy a Yamaha csillaga versenyzői ülést kap egy középcsapatnál, amivel meg is ejthette volna a bemutatkozását az autósport királykategóriájában. A családja nagyon ezt szerette volna Valentino számára, aki azonban végül a szívére hallgatott és visszautasította az F1-es lehetőséget.

Mint utólag kiderült, Rossi nagyon jó döntést hozott, ugyanis a majdnem 30 évig tartó pályafutása alatt 115 győzelmet és 235 dobogós helyezést gyűjtött össze és a MotoGP-ben a mai napig ő a második legeredményesebb versenyző Giacomo Agostini mögött.

Forráswtf1.com