hétfő, június 27, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 2.verseny
FE - 🇲🇦 Marrakesh E-Prix
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapFormula 1Russell: Bottas talán mással szemben nem így védekezett volna

Russell: Bottas talán mással szemben nem így védekezett volna

-

Az Emilia Romagna Nagydíjat piros zászlóval kellett félbeszakítani George Russell és Valtteri Bottas hatalmas ütközését követően. Russell a felszáradó pályán DRS-el támadta a finn Mercedes pilótát, aki próbálta védeni a pozícióját, kissé kifelé húzódott, ezzel pedig a brit elvesztette a kontrollt Williams-e felett, így belecsúszott Bottas autójába.

A felek egyértelműen egymásra mutogattak, Russell a baleset után rögtön odament Bottashoz és megkérdezte, hogy mindkettőjüket meg akarta-e ölni. A finn gyakorlatilag erre válaszul beintett neki.

„Van ez a tiszteletteljes megegyezésünk, hogyha valaki közeledik rád DRS-sel, nem rántasz már a kormányon” – érvelt igaza mellett Russell a verseny után. „Kihúzódtam, majd visszamentem szélárnyékba, megint kihúzódtam és ekkor Valtteri nagyon kicsit bemozdult, ezzel engem a vizes részre kényszerítve. Ez tökéletesen száraz körülmények között egy átlagos pályán is veszélyes, nem hogy egy nagyon szűk, vizes pályán, kanyarodás közben. Szóval nagyon szerencsétlen eset. Ugyanígy elkerülhetetlen is volt, egy ilyen incidens akkor történik, amikor a pilóták ilyen kis mozdulatokat tesznek. Tényleg a lehető legkisebb mozdulat, de 300 felett, amikor 40 km/h-val gyorsabban mész, hatalmas.”

-Hirdetés-

Russell megkérdőjelezte, hogy vajon Bottas ugyanígy cselekedett volna-e más pilótával is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Russell az egyik, ha nem a legnagyobb várományosa a finn Mercedeses ülésének.

-Hirdetés-

„Természetesen nagyon feldühített akkor” – folytatta Russell. „A 9. helyért csatáztam, neki egy 9. hely abszolút semmi. Majdnem jelentéktelen. Egy olyan manővert csinált, amilyet az utolsó körben, az első helyért harcolva csinálnál. Felvetődik a kérdés, hogy egy 9. helyért ezt miért csinálná. Ha más lett volna mögötte, talán nem teszi meg ezt. Szóval ez futott át akkor az agyamon. De ahogy mondtam, nem teljesen az ő hibája, és nem is teljesen az enyém, viszont el lehetett volna kerülni. Szerintem ez egy nagyon jó példa a versenybíróknak, hogy ilyen kis mozgások baleseteket fognak okozni. Biztos vagyok benne, hogy az ő szemszögéből én voltam a hibás, efelől nincs kétségem. Ugyanakkor azt is tudja, milyen gyorsan lehet közeledni ezekkel az autókkal szélárnyékban, DRS-el. Tudja, hogy ilyet nem korrekt csinálni. Ahogy mondtam, utolsó körben, a győzelemért harcolva, talán. De nem ilyen körülmények között, a verseny közepén, a 9. helyen, ami semmi.”

Mindeközben a bírák senkit nem találtak hibásnak, versenybalesetnek minősítették az esetet.

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek