KezdőlapFormula 1Russell egy kikötést már tett következő szerződéséhez

Russell egy kikötést már tett következő szerződéséhez

-

A harmadik szezonját teljesítő George Russell, eddig egyszer szerzett pontot, mercedeses beugrásakor. Sokan a jövő tehetségének tartják, ehhez mérten szeretne tárgyalni újabb szerződéséről is.

A brit év végén távozhat a Williamstől, és mivel a Mercedes juniorja, gyakran a címvédő alakulattal hozzák hírbe.

„A helyzet, amiben vagyok – jövőre még szabadon – az mindenképp egy jó helyzet. Szerintem látszik, hogy akik mostanában váltottak, milyen nehezen alkalmazkodnak egy új csapathoz.”

„Bárhol is kötök ki, szeretnék pár évet kapni, mert szerintem fontos az ilyesfajta állandóság, hogy fejlődni tudjak.”

Kortársai közül Lando Norris nemrég hosszabbított a McLarennel, de Charles Leclerc és Max Verstappen is hosszútávú szerződéssel rendelkezik saját csapatával. Russell így vélekedett a dologról:

„Fantasztikus munkát végzett nemrégiben, a McLaren és Lando együtt jól működik. Érdekes lesz jövőre, akár veszélyt is jelenthetnek a mezőny elejére és a bajnokságra is.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

Forrásgpblog.com