Miközben Andrea Kimi Antonelli minden idők legfiatalabb Forma–1-es világbajnoka lett Mexikóban, George Russell keserűen vette tudomásul, hogy megint műszaki hiba hátráltatta őt. A Mercedes brit versenyzője ezután kötelezettségeinek sem tett eleget, és a Mercedesszel közös ünneplést kihagyva elhagyta a pályát. Főnöke megértő volt vele.
Russell a harmadik helyről rajtolva joggal reménykedhetett abban, hogy a győzelemért harcolhat a Mexikóvárosi Nagydíjon, ám végül csak hatodik lett azok után, hogy az energiavisszanyeréssel kapcsolatos probléma miatt már a rajt utáni métereken pozíciókat veszített, majd később kiforgatta Isack Hadjart, amiért 10 másodperces büntetést kapott. A Mercedes britje már az első körben kifakadt a rádióban a sokadik idei műszaki problémája miatt, és a „Haver, hogyan lehetséges ez?! Ááá… inkább befogom a pofám”, üzenetet küldte a mérnökének, mire Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke reagált egy „Bocsánat ezért, George”-dzsal.
Russell aztán a levezető körben egy szót sem szólt, miközben mérnöke így próbálta vigasztalni: „Szép munka, George, te nem tettél semmi rosszat, ez a mi sarunk. A tempó jó volt, te mindent megtettél, amit kértünk.” Az idei évet a vb-cím fő esélyeseként kezdő, Kimi Antonellitől végül sima vereséget szenvedő versenyző az autóból kiszállva is szemmel láthatóan feldúlt volt, és gyakorlatilag válaszra sem méltatta Wolffot, amikor az az FIA garázsában azzal ment oda hozzá megölelgetni őt, hogy „ne haragudj az újabb szarságokért”. Russell viszonozta az ölelést és megveregette főnöke oldalát, de aztán szó nélkül elfordult és elment.
Hogy mennyire megviselték a történtek lelkileg, az akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, amikor nem jelent meg az interjúzónában, azaz a sajtó képviselői egyáltalán nem kérdezhették őt. Mivel ezzel FIA-szabályt sértett (a sportszabályzat B10.1.4e cikkelye minden versenyző számára kötelező az interjúzónában történő megjelenés, és csak alapos indokkal lehet távolmaradni), beidézték a sportfelügyelők, akik végül 5000 eurós pénzbírásggal sújtották a Mercedest, mivel a csapat felelőssége biztosítani, hogy a versenyzői eleget tegyenek a kötelezettségeiknek.
A Mercedes ugyanakkor nem hárította Russellre a dolgot és azzal indokolta pilótája sajtókötelezettségek alóli felmentését, hogy Russell „teljesen össze volt törve”. Olyannyira, hogy a Mercedes közös világbajnoki ünneplésén sem vett részt, helyette elhagyta a pályát. Azt ugyanakkor ki kell emelni, hogy mind Antonellinek, mind a fiatal olasz versenyző szüleinek személyesen gratulált.
Russell gratulációja Antonellinek:
„A verseny után láttam George-ot az FIA mérlegelésénél, és nyilvánvaló volt, hogy teljesen össze van törve a történtek miatt – idézi Wolffot a The Race. – Nagyszerű sportszerűségről tett tanúbizonyságot azzal, hogy odament Kimihez. Nagyon régóta ismerem George-ot. Nehéz időszakon megy keresztül, ugyanakkor neki is szerepe volt abban, hogy ez a fiatalember bekerült a csapatunkba. Egy autóversenyző számára ez katasztrofális pillanat, és talán a mai verseny bizonyos szempontból az egész szezonját tükrözte. Ez egy olyan futam volt, amelyet megnyerhetett volna. Megvolt hozzá a tempó az autónkban, mi azonban már az első egyenesben cserben hagytuk. Az energia leadása nem úgy alakult, ahogyan vártuk. Jelenleg teljes mértékben mellette állok. Én magam is kerültem már olyan helyzetekbe, amelyekkel nagyon-nagyon nehéz megbirkózni. Éppen ezért teljesen érthető, hogy nem tett eleget a sajtókötelezettségeinek, és elhagyta a pályát. Valójában azon lepődtem volna meg, ha marad.”
Wolff tehát abszolút kiállt Russell mellett és – legalábbis a nyilvánosság felé – elnéző volt azzal kapcsolatban, hogy versenyzője még ünnepelni sem maradt. Persze joggal merülhet fel sokakban az is, hogy miért pont most borult ki ennyire Russell, hiszen már jó ideje lemondhatott a valós vb-esélyeiről, és tulajdonképpen csak a mikor volt kérdéses azzal kapcsolatban, hogy Antonelli bebiztosítsa a címet. Ugyanakkor az is érthető, hogy miközben Russellnek meg kell birkóznia azzal az érzéssel, hogy csapattársa világbajnok lett, még azzal sem vigasztalódhatott, hogy legalább nyert, vagy minimum Antonelli előtt végzett. És az is tény, hogy a brit versenyzőt rengeteg probléma sújtotta az idén, miközben azt is nyíltan elismerte, hogy Antonelli jobb teljesítményt nyújtott nála az év egészét tekintve.

