Tudjuk, ha bármilyen sportolót vagy híres embert megkérdeznek, kinek a bőrébe bújna bele legszívesebben, szinte biztosan azzal fogja kikerülni a választ, hogy senkiébe, mert nagyon boldog a saját életével. Carlos Sainz üde kivételt jelent, mert nagyon határozott terve van, hogy mit kezdene magával Lewis Hamiltonként.
Hirtelen megszerzett zenei érzékével felvenne egy közös dalt Christina Aguilerával? Elrepülne a világűrbe? Minőségi időt töltene a tehenével, Maxszal? Vagy csak végre szívből jövően kifejezhetné, mennyire hálás mindenért? Nem, Sainz leginkább csak befelé figyelne, ha Lewis Hamilton lehetne.
Az Apple TV mikrofonja előtt a mexikói hétvégén kapott kérdés Sainz felé úgy szólt, ha egy másik F1-es versenyző életét élhetné 24 órán keresztül, akkor ki lenne az és miért. A Williams pilótája erre nagyvonalúan felajánlotta, hogy egy teljes nap helyett ő csak egyetlen egy percet kérne, hiszen az is elegendő arra, hogy megvalósítsa tervét, vagyis átéljen egy olyan érzést, amire máskülönben valószínűleg sohasem lesz alkalma.
„Nem is tudom. Igazából annyira elégedett vagyok az életemmel, hogy nem akarnám elcserélni senkivel – kezdte lehangolóan a válaszát Sainz is, ám folytatta. – Talán egy percre elcserélném Lewisszal, csak azért, hogy megtudjam, milyen érzés hétszeres világbajnoknak lenni. Biztosan csodálatos. Szóval csak belebújnék Lewis testébe egy percre, hogy hétszeres világbajnoknak érezzem magam, aztán vissza is adnám.”
Sainz éppen Hamilton érkezése miatt volt kénytelen 2025-re eligazolni a mezőny második felében tanyázó Williamshez a Ferraritól, ahol rendszeresen dobogós helyekért harcolhatott. Négy szezon alatt négy futamgyőzelmet szerzett vörösben, legjobb bajnoki helyezése pedig az ötödik pozíció volt, 2021-ben, 2022-ben és 2024-ben is itt végzett. Világbajnoki címért folyó harcnak még nem volt részese, Hamiltonnak viszont bőven van élettapasztalata ilyesmiről: amellett, hogy rekordszámú hét címet is szerzett, további négy szezonban az utolsó futamig versenyben maradt, és olykor egészen bizarr módon veszített.
