Oliver Bearman szerint a Forma–1-es mezőny pilótái egyetértenek abban, hogy rossz minőségű lett a Hungaroring néhány kanyarjában idénre elvégzett újraaszfaltozás. Carlos Sainz számára ez azért is furcsa, mert a pálya tíz évvel ezelőtt makulátlan munkát végzett ezen a téren.
A Hungaroring nagyszabású modernizálásának keretében az elmúlt két év során a pálya egyes szakaszai is új burkolatot kaptak. 2025-ben a célegyenest aszfaltozták újra, idén tavasszal pedig az 1-es, a 2-es, a 12-es, 13-as és 14-es kanyarokat.
A pénteki edzésnap során azonban éppen ezekben az új kopóréteggel rendelkező kanyarokban jelentkeztek problémák: az aszfalt feltöredezett és huppanók alakultak ki rajta, aminek helyreigazítása érdekében péntekről szombatra virradóan kellett extra munkát végezniük a Hungaroring szakembereinek.
A The Race idézi Valtteri Bottast, a Cadillac versenyzőjét, aki szerint ez a munka sem segített sokat a helyzeten. Carlos Sainz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik igazgatója pedig nála is élesebb kritikát fogalmazott meg.
„Nem üti meg az F1-es szintet. Mindazonáltal maga a pálya is elismerte, hogy meglepetésként érte őket a helyzet az újraaszfaltozás után. Az az üzenetem számukra, hogy tekintsenek vissza a 2016-os teljes aszfaltozásra, amikor a legjobb aszfalt került a pályára, amit valaha láttam. Hasonlóan nagy tapadású volt, mint Silverstone vagy Dzsidda” – fogalmazott a Williams spanyol versenyzője.
„Bárhogyan is csinálták most az 1-es és a 2-es kanyarban, ez nem ugyanaz a minőség. Vissza kell tekinteniük arra, hogy miben különbözött a 2016-os aszfalt attól, amit most egy pár hónappal ezelőtt lefektettek.”
Oliver Bearman szerint nem is kellett volna hozzányúlni a pálya felületéhez: „Nagyon-nagyon rosszul sikerült ez az újraaszfaltozás. Mind egyetértünk abban, hogy nagyon gyenge munkát végeztek. Jobban jártunk volna, ha meghagyják az előző állapotot, mert az sokkal jobb volt. Most viszont keletkezett egy hatalmas huppanó az 1-es kanyarban és a 13-asban is, ami érdekes lehet a versenyen” – fogalmazott a Haas pilótája.
