back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: Hamilton és Verstappen sem legyőzhetetlen

Sainz: Hamilton és Verstappen sem legyőzhetetlen

-

Carlos Sainz szerint Lewis Hamilton és Max Verstappen egyáltalán nem emelkedik ki a Forma-1 jelenlegi mezőnyéből. A spanyol versenyző ugyanis úgy véli, hogy egy ugyanolyan technikával mindkét előbb említett világbajnokot képes lenne jól megdolgoztatni a pénzükért.

Az idei Forma-1-es szezon egyértelműen a holland és a brit pilótáról szólt, ugyanis a két világbajnok összesen 18 versenyt tudott megnyerni az idei 22-ből. A Red Bull és a Mercedes klasszisa annak ellenére volt képes erre a bravúrra, hogy a csapattársaik alatt egész szezon alatt ugyanaz a technika állt a rendelkezésükre.

Azonban a Ferrari pilótája – aki együtt ünnepelhetett Verstappennel és Hamiltonnal a dobogón a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon – úgy gondolja, hogy holland és brit riválisa csupán az autójának köszönheti az előnyét, nem pedig a versenyzői kvalitásának.

„Ha egyenlő autókkal mennénk, akkor ők sem lennének legyőzhetetlenek, legalábbis mindenki közelebb lenne hozzájuk valamennyivel” – nyilatkozta Sainz egy spanyol televíziós társaságnak. „A Mercedes és a Red Bull mindenkinél legalább nyolc tizedmásodperccel volt gyorsabb az egész szezon során, a versenyzők között pedig maximum két-három tizedmásodperc van.”

„Ez a probléma pedig van olyan idős, mint maga a Forma-1 történelme. Ha van egy olyan pilóta, aki folyton egy gyorsabb autóban ül, akkor hiába teszed ki a szívedet, lelkedet a pályán, akkor sem lesz esélyed nyerni. Remélem ilyen szempontból jövőre jobb lesz az F1 és egyenlőbb feltételek mellett tudjuk majd összemérni a tudásunkat a versenypályákon.”

A spanyol fiatal – aki nemrégiben a Ferrarin belüli státuszáról is beszélt részletesebben – hozzátette, hogy a Charles Leclerc-rel való rivalizálása azért olyan fontos a számára, mert a monacói pilótához tudja egyedül mérni a teljesítményét, mivel csupán ő versenyez ugyanazzal az autóval, mint ő.