back to top
KezdőlapFormula 1Sainz hősiesen küzdött, de nem tudta megakadályozni Verstappen tízes sorozatát

Sainz hősiesen küzdött, de nem tudta megakadályozni Verstappen tízes sorozatát

-

Max Verstappen történelmet írt azzal, hogy zsinórban 10. F1-es futamgyőzelmét is behúzta Monzában, de a nap hőse Carlos Sainz volt, aki mindkét Red Bull támadásainak sokáig ellenállt, ráadásul a hajrában csapattársával is lezavart egy hajmeresztő csatát.

A verseny, amelyen az olasz szurkolók a pole-ban álló Ferrari látványának örülhettek, csak húsz perccel a tervezett kezdés után rajtolhatott el. A felvezető kör ugyan elindult pontban délután háromkor, ám annak végén, a Parabolica előtt a pályaszéli fűre parkolta füstölő AlphaTauriját Juki Cunoda. A versenyirányítás egy második felvezető kört is elrendelt, ám mivel a sebességben maradt autót nem tudta eltávolítani a pályáról a személyzet, Niels Wittich versenyigazgató leállította a rajt folyamatát.

Új rajtprocedúra kezdődött, amely során a csapattagok visszatérhettek autóik mellé, és végül 15:20-kor jöhetett az új felvezető kör az 53-ról 51 körösre csökkentett versenytávra.

A Monzában mindig kritikus első kanyart mindenki épségben átvészelte, és a sorrend is változatlan maradt az élmezőnyben. Carlos Sainz megőrizte a vezetést Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell és Sergio Pérez előtt. Mögöttük Oscar Piastrinak ugyan sikerült a Williams csúcssebessége miatt rettegett Alexander Albon elé kerülnie, ám a thai pilóta a következő körben visszavette a hatodik helyet.

Az élen együtt maradt az első hármas, Verstappen pedig először a 6. körben próbálkozott Sainznál, mellé ért az 1-es kanyarban, ám a spanyol ellenállt a támadásnak. A Red Bullnak a DRS segítségével sem volt gyerekjáték támadást indítania a vezetésért, ám a 15. kör kezdetén Sainz elfékezte magát az 1-es előtt, Verstappen pedig az első két sikán közötti egyenesben a belső íven sikeresen kivitelezte az előzési manővert.

A holland számára ezzel tisztává vált az út zsinórban 10. futamgyőzelme felé, hiszen hamar el tudott húzni néhány másodperccel a Ferrariktól, akiket pedig a Russellen szintén nagy küzdelmek árán túljutó Pérez vett üldözőbe.

Az élmezőnybe a 20. és a 22. kör között lebonyolított kerékcserék után a mexikói meg is tudta előzni Leclerc-t, még ha eközben volt is egy meleg pillanata, amikor a Red Bull jobb hátsó kerekével elcsípte a kavicságyat. Sainznak Pérez ellen is sikerült hosszú időn át ellenállnia, a mexikói több alkalommal kényszerült az első sikán levágására, ám a 46. körben végül tisztán meg tudta kerülni a hősiesen küzdő Ferrarit, ezzel átvéve a második helyet.

A következő körben a Ferrarik bocsátkoztak csatába egymással az utolsó dobogós helyért, ami elfékezések sora mellett olykor hajmeresztő mértéket öltött a két csapattárs között, de Sainz végül ki tudta védekezni a harmadik helyet Leclerc-rel szemben.

A verseny utolsó harmadában Lewis Hamilton készült még megkavarni a sorrendet a pontszerző helyeken. A brit a 8. helyről rajtolva eltérő taktikával kísérletezett, hiszen a kemény keverékeken rajtolt, így a futam utolsó szakaszában közepeseken a 9. helyen állva jobb tempót diktált az előtte állóknál. Elsőként Piastrit érte utol, akit úgy tűnt, a belső ívre kerülve sikerült is elkapnia a második sikán előtt, ám a brit a féktávon a külső ív felé húzódott, ezzel beszorítva az ausztrált, a két autó pedig összeért. A menekülőúton mindketten visszatértek a pályára, ám Piastri a sérül első szárnya miatt a bokszba hajtott és elveszítette esélyét a pontszerzésre, Hamilton pedig öt másodperces időbüntetést kapott vétségéért.

Hamilton megelőzte Norrist és Albont is, és elég jó volt a tempója ahhoz, hogy kiautózzon öt másodperces előnyt a Williamsszel szemben, így megtarthatta a hatodik helyet csapattársa mögött.

Az utolsó körök drámái közben a Red Bull elsétált a kettős győzelemmel Monzában, Verstappen pedig az F1 történetében az első versenyző lett, aki zsinórban 10 futamot is meg tudott nyerni.

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

Fotó: F1 Twitter