back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: Zandvoortban csak a hatodik leggyorsabb volt a Ferrari

Sainz: Zandvoortban csak a hatodik leggyorsabb volt a Ferrari

-

A Holland Nagydíjon az ötödik helyet szerezte meg Carlos Sainz a Ferrarival, elmondása szerint azonban ez az eredmény a csapat jó taktikájának és a saját remek teljesítményének köszönhető, ugyanis az autó tempója csak a mezőny második felébe jogosította volna fel őt.

A Ferrarinál már a pénteki edzések óta küzdelmes hétvégére készültek, az autóik ugyanis különösen nehezen vezethetőnek bizonyultak a zandvoorti pályán, Charles Leclerc szombati elmondása szerint gyakran csak remélni tudta, hogy be fog tapadni az autója a kanyarokban – a monacói az időmérőn össze is törte az autóját.

Leclerc szerencséje vasárnapra sem fordult meg, a megrongálódott padlólemeze miatt fel kellett adnia a futamot, ám Sainz a 6. helyről startolva még javítani is tudott egy pozíciót a célig. Küzdelmes délutánja végén sikerült maga mögött tartania a hátulról előretörő Lewis Hamiltont, ám a nehéz körülmények közötti hibátlan vezetése sem csalt mosolyt a spanyol arcára, elmondása szerint ugyanis a hétvégén öt csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, az Aston Martin és a Pierre Gasly révén váratlan dobogót szerző Alpine is gyorsabb volt náluk.

„Az Alpine-tól látottak alapján azt mondanám, hogy csak a hatodik leggyorsabbak voltunk ezen a hétvégén. Egy ponton valóban úgy tűnt, hogy akár a dobogóért is harcolhatunk, de amikor száraz körülmények között zajlott a verseny, a tempónk alapján sehol nem voltunk” – idézi az Autosport a Ferrari spanyol versenyzőjét.

„Azonban nagyon jól sikerült kiviteleznünk a versenyt, hiszen egész idő alatt nálunk sokkal gyorsabb autókkal harcoltunk, olyanokkal, akikkel nem voltunk egy szinten. Emiatt büszkének kell lennünk az ötödik helyre. Persze azzal nem vagyok elégedett, amilyen érzést az autó nyújtott, és hogy mennyire küszködtem vele a pályán. Az biztos, hogy a szezonbeli egyik legjobb teljesítményemet nyújtottam.”

„A taktika húzásaink is jók voltak, leszámítva, hogy az első kerékcserét már az első kör végén meg kellett volna ejtenünk, de egy körrel tovább kint maradtunk. Minden más tökéletes volt.”