KezdőlapFormula 1Sainzra rájár a rúd: füstölve állt meg a Ferrarija az imolai gumiteszten

Sainzra rájár a rúd: füstölve állt meg a Ferrarija az imolai gumiteszten

-

Valamennyit bepótolhatott a kiesett kilométerekből az Emilia Romagna Nagydíjat az első körben feladni kényszerülő Carlos Sainz a Pirelli gumitesztjén, de a balszerencse ezúttal sem kerülte el.

Több csapat is túlórázott a héten Imolában, a múlt heti Emilia Romagna Nagydíj helyszínén, a Pirelli ugyanis itt rendezte idei első gumitesztjét. Az első napon Esteban Ocon, Pierre Gasly és Guanyu Zhou ült autóba, a Motorsport olasz kiadásának beszámolója szerint pedig mindegyikük több mint két versenytávot tett meg az olasz gyártó 2023-as prototípusain.

A Pirelli külön örülhetett a versenyhétvégéhez képest kifogástalan időjárásnak, a pilóták pedig az autóban töltött időnek. Hogy senki ne szerezzen extra információkat az abroncsokról, az olasz gyártó szokás szerint jelöletlen abroncsokat szerelt az autókra, és a csapatoknak sem árulta el, hogy éppen melyik keveréken küldik ki a versenyzőt.

Sainznak a tesztje sem volt sima

Azok után, hogy az Ausztrál Nagydíjon saját hibájából esett ki, Imolában pedig Daniel Ricciardo a rajt után kilökte, külön jól jöttek a kilométerek Carlos Sainznak, aki bevallottan lemaradásban van az idei Ferrarihoz való alkalmazkodásban Charles Leclerc-hez képest. A spanyol pilóta az imolai futam után külön kiemelte, mennyire hátrányosan érintette, hogy az elmúlt két hétvégén gyakorlatilag két teljes versenytávtól esett el.

A csak a teszt első napján köröző Alpine-t váltó Ferrari délelőtt Charles Leclerc-t ültette az F1-75-be, amellyel a monacói pilóta 63 kört tett meg, mielőtt átadta az autót csapattársának, aki 53 körig jutott, ami már majdnem egy teljes versenytáv. Sainzot ugyanakkor most sem kerülte el a balszerencse, az Auto Motor und Sport beszámolójának tanúsága szerint ugyanis a délután egy pontján füstölögve megállt alatta az autó.

Ami a többieket illeti, az Alfa Romeóban Robert Kubica váltotta Zhou-t, és összesen 100 körig jutott, noha ebből délután csak 19-et tett meg. Az Alpha Tauriban Yuki Tsunoda ült Gasly helyére, hogy 103 körön át nyüstölje a Pirelliket.

Noha a teszt zárt kapus volt, az olasz Motorsport szerint több szurkoló is átmászott a kerítésen, és akadtak, akik a lelátókra is felültek.