Romain Grosjean felidézte, hogy a Forma–1-es bemutatkozása után mennyire távolinak tűnt a folytatás. Már csak azért is, mert mielőtt visszatért volna a mezőnybe, saját csapatának tagjai keltették rossz hírét.

Romain Grosjean igencsak tisztességes Forma–1-es pályafutást tudhat maga mögött. Összesen tíz szezonban versenyzett az autósport csúcskategóriájában, melynek során 179 futamon indult, és tíz alkalommal a dobogóra is felállhatott. Ugyanakkor mintegy másfél évtizede benne volt a pakliban, hogy meg kell elégednie néhány futammal.

Egészen pontosan azzal a héttel, amelyet a 2009-es idény végén kapott a Renault-nál. „2009-ben az első, valenciai Forma–1-es futamom után hétfő reggel visszamentem dolgozni a bankba – nyilatkozta a FanAmpnak. – Azt gondoltam, hogy »nem lesz könnyű a folytatás«. Ugyanakkor fontos volt rájönnöm, milyen az, amit én normális életnek hívok.”

Grosjean Nelson Piquet Jr. helyére érkezett, miután Flavio Briatore csapatfőnök kirúgta a brazil versenyzőt. Csakhogy nem sokkal később kirobbant a „Crashgate” néven elhíresült botrány, és kiderült, hogy Piquet az olasz üzletember utasítására törte össze az autóját az egy évvel korábbi Szingapúri Nagydíjon. Ennek következtében Briatorénak távoznia kellett, és mivel a francia pilóta az ő embere volt, neki sem volt maradása.

„Az ember nem igazán választhatja meg az idejét, hogy mikor megy a Forma–1-be – fogalmazott utóbbi. – Amikor eljön az idő, egyszerűen nem mondhat nemet. De igen, én a Renault, illetve Flavio Briatore által szerződtetett fiatal francia Forma–1-es versenyzőként érkeztem meg. Aztán [fény derült] a »crashgate-re«, majd a Renault kiszállt a Forma–1-ből, eladták a csapatot. Flavio már nem volt ott. Azt hiszem, abban a pillanatban azt lehetett mondani, hogy »rosszkor rossz helyen«. Része voltam annak a bútordarabnak, amelyet az új házba költözéskor lecserélnek, és azon a ponton tulajdonképpen annyi volt.”

Grosjean tehát 2010-ben nem kapott ülést, ahogyan 2011-ben sem. Ebben az időszakban visszatért az alsóbb kategóriákba, és ez olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy bajnok lett a Forma–1 előszobájának számító GP2-ben. Ennek is köszönhetően a Renault jogutódjának számító Lotus új esélyt adott neki, ám a csapattagok finoman szólva sem bíztak benne.

„A Renault-ból Lotus lett, de ugyanazok maradtak a mérnökök, a csapatmenedzser is ugyanaz volt, az emberek kilencvennyolc százaléka ugyanaz maradt – emlékezett vissza. – Nem volt könnyű, mert olyan helyre kerültem, ahol gyakorlatilag mindenki [másnak] azt mondták, hogy nem vagyok elég jó a Forma–1-hez. Aztán az ember visszatér egy olyan helyre, ahol pontosan ezt gondolták róla.”

A jelenleg 40 éves versenyző aztán a lehető leghamarabb rácáfolt a kétkedőkre, ugyanis az idénynyitó melbourne-i forduló időmérőjén csak a két McLarentől kapott ki. „Ausztráliában a harmadik helyre kvalifikáltam magam a szezon első versenyére, és akkor azt gondolták, hogy »hát, talán mégsem annyira rossz«” – mondta.