KezdőlapFormula 1Sajtó: Grosjean rajthoz szeretne állni Abu Dhabiban

Sajtó: Grosjean rajthoz szeretne állni Abu Dhabiban

-

Egyes források szerint Romain Grosjean Abu Dhabiban már újra szeretné vezetni a Haas autóját. A francia pilóta – aki súlyos balesetet szenvedett a Bahreini Nagydíj első körében – mindenféleképpen szeretne egy méltó búcsúval távozni a száguldó cirkusz világából.

Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner meglátogatta a kórházban lábadozó Grosjeant, akit Piettro Fittipladi fog majd helyettesíteni a most hétvégén esedékes Szahíri Nagydíjon.

„Ugyan nem a legjobb állapotban van, azonban az a lényeg, hogy Romain jól érzi magát,” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, akinek révén újra brazil versenyzőt láthatunk a Forma-1-ben. „Számomra ez egy hihetetlen lehetőség és úgy érzem, készen állok rá.”

A Haas csapat legfrissebb beszámolói szerint Grosjean a karján és a bokáján szenvedett enyhébb égési sérüléseket. A francia állapota folyamatosan javul, a sebei jó ütemben gyógyulnak, ami miatt rövid időn belül el is hagyhatja a kórházat.

Steiner elárulta, hogy a francia pilótának egyáltalán nem fáj semmije és még csak zúzódásai sincsenek, azonban a kezén és a bokáján levő égési sérüléseket még nem látta.

„A legjobb dolog most az lesz Romain számára, ha kihagyja a soron következő hétvégét.”

A Canal Plus francia újságírója, Julien Febreau úgy tudja, hogy Grosjean egyik utolsó kívánsága a csapata felé az, hogy megpróbálhassa teljesíteni az Abu Dhabi Nagydíjat, ami vélhetően Forma-1-es pályafutása utolsó versenye lesz. Az amerikai istálló csapatfőnöke elmondta, hogy nem fogja őt ebben megakadályozni.