KezdőlapFormula 1Sebastian Vettelt vasárnap kora délutánra beidézték a stewardok!

Sebastian Vettelt vasárnap kora délutánra beidézték a stewardok!

-

Sebastian Vettel állítólag nem vette figyelembe eléggé a dupla sárga zászlós szakaszt a Q1 során, így a stewardok beidézték.

A német pilóta első versenyhétvégéje az Aston Martinnal eddig nem zökkenőmentes. Már a szabadedzéseken sem találta kellően a ritmust, míg az időmérőn csak a 18. helyet szerezte meg. Ehhez az eredményhez többek között Nikita Mazepin megforgása és Carlos Sainz motorleállása is hozzásegítette.

Az utolsó percben az orosz pilóta megforgott majd megállt a pályán a Q1-ben, ezért sárga zászlós szakasz lépett érvénybe. Így akik a 21 éves versenyző mögött jöttek, kénytelen voltak lelassítani és javítási szándékaikat a kukába dobni. Ugyanakkor pár pilótát a Ferrari megállása is hátráltatott, ugyanis a második szektorban Sainz motorja adta be pár pillanatra a kulcsot. Természetesen ebben az esetben is előkerült a sárga zászló.

A stewardok még a Q2 megkezdése előtt közölték, hogy vizsgálni fogják az incidenseket. Ezt az időmérő után meg is ejtették. Az FIA által kiadott dokumentum leírja, hogy helyi idő szerint 18:18 perckor a 8-as kanyarban (Sainz esete) szimpla sárga zászló volt érvényben. A vizsgálat a négyszeres világbajnokra, csapattársára Lance Strollra, George Russellre és Esteban Oconra terjedt ki. A versenyfelügyelők ugyanakkor nem szankcionáltak senkit sem, mivel az adott mini-szektorokban az említett pilóták nem voltak gyorsabbak a megengedettnél.

Órákkal később viszont a stewardok kihirdették, hogy vasárnap helyi idő szerint 13:30-ra várják az Aston Martin Cognizant F1 Team képviselőjét és Vettelt, mivel a pilóta állítólag nem tartotta kellőképpen tiszteletben a dupla sárga zászlót. A hivatkozás szerint a 33 éves versenyző az időmérő napján, helyi idő szerint 18:18-kor az 1-es kanyarnál (Mazepin esete) követte el a kihágást.