KezdőlapFormula 1Simán meglesz Hamilton nyolcadik bajnoki címe?

Simán meglesz Hamilton nyolcadik bajnoki címe?

-

Lewis Hamilton „könnyedén” meg fogja verni Max Verstappent a 2021-es bajnoki címért folyó csatában, véli az F1 korábbi elsőszámú embere, Bernie Ecclestone.

Amikor Bahreinben elkezdődött az új szezon, úgy tűnt, hogy a Red Bull előnyben van a Mercedesszel szemben. De négy futam elteltével Hamilton három győzelmet szerzett, míg Verstappen csak egyet. A nemzetközi sajtó szerint most a Mercedes pilótája van fölényben.

„Verstappen a jövő, de Hamilton kétségkívül még mindig a jelen” – írta az AS című spanyol sportnapilap.

A svájci Tages Anzeiger napilap egyetért: „Verstappen mindent jól csinál, az első kanyarban megelőzi Lewis Hamiltont – és nem nyeri meg a Spanyol Nagydíjat.”

Giorgio Terruzzi a Corriere della Sera című lapban így írt: „Máris kifogyunk a szuperlatívuszokból Lewis Hamiltonra vonatkozóan.”

Hamilton formája a 90 éves Ecclestone-t is meggyőzte arról, hogy a Forma-1 még idén  nyolcszoros világbajnokot avat.

„Ebben a sportban most újra két pilóta van szem előtt, ahogy korábban Senna és Prost volt” – mondta az F1 egykori vezérigazgatója a Blick című lapnak.

„De sajnos el kell vennem a holland harcos szurkolóinak reményét, mert Hamilton jobban vezet, mint valaha.”

„Verstappennek is köszönhetően Lewis most hibátlan, nyugodt és megfontolt. Nem keveredik bajba, és mindig megadja az ellenfelének azt a teret és tiszteletet, amire szüksége van a túléléshez.”

Ecclestone úgy véli, Hamilton most már egyensúlyban tartja a magán- és a szakmai életét.

„Mindez még erősebbé teszi őt a pilótafülkében” – ért egyet. „Max talán egyenrangú vele, a vezetési képességeit illetően, de Lewis mindig számíthat arra, hogy jobb csapat és megbízhatóbb felszerelés áll mögötte.”

„Ha nem lesznek furcsa incidensek, Lewis könnyedén lesz nyolcadszor is világbajnok.”