KezdőlapFormula 1Stewart szerint Verstappen nagyon éretlenül viselkedett

Stewart szerint Verstappen nagyon éretlenül viselkedett

-

Sir Jackie Stewart lovagtársa, Sir Lewis Hamilton védelmére kelt, miután a 2021-es Olasz Nagydíjon a Mercedes pilótája és a red bullos Max Verstappen közötti csata ütközéshez vezetett.

A monzai őrületet követően sok minden elhangzott. Hamilton vádolta Verstappent és fordítva. Sokan versenybalesetnek ítélik az esetet, mások szándékosságot látnak benne. A balhé heves vitákat váltott ki a két tábor között, és közben a Forma-1 rajongók nagy részét is megosztja.

Sir Jackie is előállt véleményével, és a Sportsmailnek azt mondta, Verstappennek fel kell nőnie.

„Verstappennek a vártnál hosszabb időbe telik, hogy megérjen. Azt sem értem, hogy egy súlyos baleset után hogy nem megy oda Hamiltonhoz, amikor épp most hajtott át a srácon.”

„Főleg, hogy az még mindig az autójában volt, és sokáig ott maradt, mielőtt kiszállt volna” – mondta Stewart.

Az, hogy éretlennek látja Verstappent, egyébként teljesen ellentétes azzal, hogy a nemrégiben Jenson Button épp azt hangoztatta, hogy a holland érettebb a koránál.

Sir Jackie tanácsokat adott Toto Wolffnak és Christian Horner-nek is.

„Ha én lennék a csapatfőnökeik helyében, azt mondanám nekik: Az isten szerelmére, ne csináljátok ezt még egyszer. Az, hogy vezetitek a világbajnokságot, még nem jelenti azt, hogy golyóállóak vagytok.

A skót megkérdőjelezte az FIA által kinevezett tisztviselőket is, élükön Michael Masi versenyigazgatóval.

„A stewardok több információval rendelkeznek, de ha annyira biztosak voltak benne, hogy Verstappen teljes mértékben hibás, akkor miért csak háromhelyes büntetést kap?”

„Ha nem lett volna a glória, Lewis meghalhatott volna, az állítólagos bűnös pedig csak egy pofont kap!” – dühöngött Stewart.